Friss hírek

Archívum

Májusban és élőben rendezik meg idén a madridi FITUR-t

Májusban és élőben rendezik meg idén a madridi FITUR-t

Eseményfigyelő 917

A nemzetközi turisztikai vásárt 2021. május 19-23. között tartják meg a madridi IFEMA vásárterületen.

A világ egyik legfontosabb, a spanyol és portugál nyelvű országok viszonylatában pedig az első számú turisztikai vásárként számon tartott FITUR-t idén a megszokottól eltérően májusban rendezik meg, és a személyes jelenlét mellett virtuális részvételre is kínál majd lehetőséget. A FITUR LIVEConnect online platform a szektor képviselőinek virtuális találkozóhelyeként funkcionál majd 2021. május 5. és június 4. között.

A legutóbbi FITUR-on, tavaly januárban 165 országból több mint 11 ezer vállalkozás és szervezet állított ki, a vásárnak 150 ezer szakmai, valamint 111 ezer nem szakmai látogatója volt az egész világból.

A madridi idegenforgalmi hivatal hivatalos weboldala szerint a szervező IFEMA célja, hogy a rendezvény hozzájáruljon a turisztikai ágazat felépüléséhez.

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál
World Press Photo 2026. november 8-ig -  A világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
World Press Photo 2026. november 8-ig - A világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. november 15-ig
Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. november 15-ig
Novemberben jön a Modern Gyárak Éjszakája
Novemberben jön a Modern Gyárak Éjszakája
Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben