2026. június 13., szombat - Antal, Anett

Archívum

Országos hírű kirakodó- és népművészeti vásárt rendeznek a hortobágyi Kilenclyukú hídnál minden évben államalapító Szent István király és az új kenyér ünnepén augusztus 20-án. A több mint egy évszázadra visszatekintő…
1996 óta minden év augusztusának kiemelkedő programja. Évente 10-12 együttes szerepel. A mohácsi csoportok mellé 6-7 együttest hívnak külföldről, valamint 2 hazai magyar tánccsoportot. A rendezvény kezdeti célja a cserekapcsolat…
2016. augusztus 20 -án ismét megrendezik a Kakasfőző Fesztivált Kistarcsán. A város címerében szereplő kakas adta az ötletet. Augusztus 20-án, a Szent István napi ünnepség után változatos programokkal, kirakódóvásárral és…
A Balatonboglári Szüreti Fesztivál idén 2016. augusztus 18-21. között kerül megrendezésre. Az igazán nagyszabású rendezvény minden korosztálynak kínál szórakoztató programot. A fesztivál két színpadán egymást váltják a legjobb hazai együttesek…
A Millenárison 2016. június 22. és augusztus 22. között, 2500 négyzetméternyi területen ismerheted meg a Föld legnagyobb teremtményeit, akik egy interaktív kaland során repítenek vissza az őskorba és a jégkorszakba.…
A Millenárison 1500 négyzetméternyi területen csodálhatod meg a világ legnagyobb futballrelikviáinak gyűjteményét, miközben a saját bőrödön tapasztalhatod meg, hogy milyen egy bajnokcsapat edzőjének lenni. Tekintsd meg testközelből azokat az egyedülálló…
A nyár utolsó hétvégéjén ismét szélesre tárja kapuit Szentendre. Az immár tizenegyedik nyárzáró fesztiválon 2016. augusztus 26-27-28-án hagyományosan késő éjszakáig változatos kulturális és gasztronómiai programok várnak minden korosztályt a belvárosban.…

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

More details
Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője