2026. június 13., szombat - Antal, Anett

Archívum

Igazi falusi lakodalommal és helyi hagyományokkal fűszerezve szórakoztatják a rendezvényre látogatókat. Kiemelt figyelmet fordítanak a régi szokások felelevenítésére, továbbá a népművészeti hagyományok megismertetése. Fontos szerep jut a gasztronómiának is, a…
15 helyszínen 7 nap alatt több mint 40 koncert, gyerekprogramok, előadások, workshopok, tematikus beszélgetések és vezetett kóstolók, evezős, biciklis- és madarásztúrák várják az érdeklődőket 2016. augusztus 8-14. között Erdőbényen a…
Három napig Országos Kamionos Találkozó lesz Hajdúszoboszlón. A rendezvény során party hangulat, élő koncertek, családi programok várják az érdeklődőket. A Szilfákalja utcán kamionos gyorsulási verseny is lesz, majd kiegészítő programként…
Tudtad, hogy nyolc kikötőből indul olyan sétahajó, ami kifejezetten a tűzijáték miatt fog kihajózni? Na, ugye. Azt, hogy Balatonvilágoson dübörög a B my Lake, vagy hogy Zamárdiban 20-án startol a…
Régi jó ünnepi programok várhatók: parlamenti nyílt nap, magyar ízek utcája, aratómenet. Az időjárást félóránként szondázzák, a tűzijáték-rakéták pedig a legbiztonságosabbak lesznek. A Várkert Bazárnál egész nap családi programokkal és…
Borsmenta-Citromfű-Kakukkfű -Levendula-Zsálya A Gyógynövényhét központi helyszíne a Teaház, valamint az ezt körülvevő, középkori minta alapján megtervezett gyógynövénykert. A hét során a gyógy- és fűszernövényekhez kapcsolódó ismeretterjesztő és kézműves foglalkozásokkal várjuk…
Ismét életre kel a törénelem! Immár negyedik alkalommal rendezi meg Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata 2016. augusztus 12–21. között a Székesfehérvári Királyi Napokat. A Szent István ünnepe köré szervezett összművészeti…

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

More details
Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője