2026. június 15., hétfő - Jolán

Archívum

Március 22-e minden évben a Víz Nemzetközi Világnapja. Az ENSZ közgyűlése 1992-93. évi ülésszaka vezette be az 1992. évi dublini környezetvédelmi konferencia javaslatára, azóta minden évben megrendezik. Víz világnapi programok…
A rendezvény szervezői összehívják a magyar hagyományőrző közösség apraját és nagyját, a rómaiaktól egészen a 19. századig. Céljuk az, hogy találkozóhelyet teremtsenek a történelmi kézművesek és a felhasználó közösség számára.…
A Tokaji Március programsorozat célja, hogy a figyelem középpontjába állítsa mindazt, ami Tokajt hazánk kiemelkedő borvidékévé teszi Az eseménysorozat a legfontosabb pincészetek mellett felvonultatja a borhoz köthető tokaji szervezeteket, programokat,…
Harmadik alkalommal rendezi meg a Jászai Mari Színház 2017. március 22. és 26. között monodráma és stúdiószínházi fesztiválját, a MOST FESZT-et Tatabányán. A Monodráma és Stúdiószínházi Fesztivál egyik rendszeres támogatója…
2017. március 25-én immár ötödik alkalommal rendezik meg a Fészek Színház éjszakáját.  Szombaton este 6-tól hajnalig ismét éjszakázunk. Három előadás, koncert, éjszakai fészekmozi, ingyen kávé, találkozás az alkotókkal, kötetlen beszélgetések…
A Hip Hop phoenixi Olimpiájának hazai döntőjén idén a megszokott kategóriákon túl, az egyre népszerűbb K-pop (koreai pop) cover dance kategóriában is indulhatnak majd a versenyzők. Ennek lényege, hogy a…
Múlt századvégi varázslattal érkezik Budapestre a világhírű Scott Bradlee's Postmodern Jukebox.  2017. március 27-én a Papp László Budapest Sportarénában nagyszabású koncert várható. Az európai turné 2017. február 27-én kezdődik, közkívánatra…

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

More details
Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője