2025. szeptember 12., péntek - Mária

Archívum

Hip Hop phoenixi Olimpia, 2017. március 25-26.

532

hiphopA Hip Hop phoenixi Olimpiájának hazai döntőjén idén a megszokott kategóriákon túl, az egyre népszerűbb K-pop (koreai pop) cover dance kategóriában is indulhatnak majd a versenyzők. Ennek lényege, hogy a csapatoknak, koreai popzenék klipjeinek pontos másolatát kell nyújtaniuk, mind koreográfia és ruhák, mind a dal hangulatának átadásával.

Többek között ilyen koreográfiákat is láthatunk majd a VI. Hungarian Hip Hop Dance Championship & K-Pop Festival-on, március 25-én a Láng Sportcsarnokban.

A hazai tánccsapatok hosszú hónapok óta készülnek Magyarország legnagyobb hip hop találkozójára, a verseny győzteseinek jutalma ugyanis, hogy megkaphatják a jogot, hogy Phoenixben képviselhessék hazánkat a világ legnézettebb és legmagasabb színvonalú Hip Hop Világbajnokságán, a World Hip Hop Dance Championship versenyén. Az idei selejtezőn nagy szerep jut az itthon is egyre nagyobb rajongótáborral bíró koreai popnak. A K-pop kategórián túl a szombati versenynap záróeseménye a Koreai Kulturális Központ közreműködésével megvalósuló K-pop Music Awards gálaműsor lesz.

Külön a Hungarian Hip Hop Dance Championship-re alakult, az aranyéremért küzdő, Magyarország első, 13-16 éves lányokból álló hip hop válogatottja, Nyáry Andrea vezetésével, akik bízva a sikerben már meg is vették a repülőjegyeket az augusztusi amerikai világbajnokságra. A lányok igazi úttörők, hiszen itthon belőlük alakították meg az első válogatottat ebben a korosztályban és sportágban.

A hazai verseny színvonalát még inkább növeli a nemzetközi, profi táncosokból álló zsűri, köztük Ja Ja Leviner, aki az itthon is műsorra tűzött, Amerika legjobb tánccsapata című tévés tehetségkutató egyik kiemelkedő figurája volt.

Barta Viktória, az esemény szakmai igazgatója szerint a hip hop egyre inkább válik itthon szubkultúrából tömegeket megmozgató szenvedéllyé.

„Egyre jobban megértik az emberek, hogy a hip hop kultúra értéket képvisel, nevel, személyiséget fejleszt a lehető legtermészetesebb módon. Teszi mindezt tisztelettel, szeretettel, pozitív gondolkodással és helyenként csontig hatoló őszinte megnyilvánulásokkal, akár zenében, szövegekben, rajzokon vagy éppen táncmozdulatokban megfogalmazva.”

A nemzetközi versenyen már többször szerepelt magyar csapat igen szép eredménnyel. A 72 induló felnőtt csapatból először a 23. majd a 26. helyet szerezték meg a magyarok, a cél idén is a középdöntőbe jutás lesz.

http://img.dancedeets.com/events/image_proxy/737917106362731

Időpont: 2017. március 25-26..
Helyszín: Láng Csarnok
Információ: hiphophungary.hu

(Esemény Menedzser)

 

 

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

More details
Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

More details
ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

More details
Építőipar Summit, 2025. október 2.

Építőipar Summit, 2025. október 2.

More details
Őszi állásbörzék 2025-ben

Őszi állásbörzék 2025-ben

More details
Kulturális kalandokat kínál a MÜPA az egész családnak

Kulturális kalandokat kínál a MÜPA az egész családnak

More details
Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

More details
Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője