2026. június 8., hétfő - Medárd

Archívum

Több mint 11 ezer diák és tanár indul útnak ezen a nyáron 19 különböző erdei, vízi és kerékpáros vándortábor-útvonalon. A harmadik éve futó program célja, hogy a természetjárást a felsőtagozatos…
Ezen a nyáron 19 különböző erdei, vízi és kerékpáros vándortábort szerveznek, és több mint 11 ezer diák táborozhat egy hétig az országban előre kialakított útvonalak bejárásával. A hírt a vándortáborok…
Több mint húszezer látogatót várnak az 53. hortobágyi lovasnapokra július 12. és 14. között - közölték a szervezők kedden a 320 éves hortobágyi nagycsárdában, a találkozó sajtótájékoztatóján. Széles Diána, Debrecen…
Farkas Bertalan életútjáról nyílik interaktív, ismeretterjesztő kiállítás a Múzeumok Éjszakáján a szentesi Koszta József Múzeumban. A tárlat ünnepélyes megnyitására június 22-én, szombaton, a Múzeumok Éjszakáján kerül sor. Farkas László elmondta,…
Három vörhenyes színű, pettyes kis dámborjú született néhány nappal ezelőtt a Budakeszi Vadasparkban. Elsőként Szőke, a különleges, fehér dámbika, és az ugyancsak ritkaságszámba menő fekete dámtehén utódja született meg. A…
Rengeteg állatkert létezik a világon, ahol az állatok bezárva töltik az életüket és csak nagyon kevés szeretetet és törődést kapnak. A Lehe Ledu Wildlife Zoo nevű állatkert tulajdonosai teljesen másképp…
Magyar siker koronázta a 70. alkalommal megrendezett FIABCI World Prix d'Excellence díjadó gálát. World Gold Winner díjat nyert a Forum Hungaricum Nonprofit Kft. Kultúrgyár Projektje a Heritage Category elnevezésű szekcióban.…

 


 


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Űj kihívások előtt a magyar családok: TikTok, szorongás, figyelemzavar

Űj kihívások előtt a magyar családok: TikTok, szorongás, figyelemzavar

More details
Whiskis-mangós fagylaltot készített a világbajnok magyar mester

Whiskis-mangós fagylaltot készített a világbajnok magyar mester

More details
X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

More details
China Brand Fair, 2026. június 18-20.

China Brand Fair, 2026. június 18-20.

More details
Fő a kávé - kávékiállítás

a kávé - kávékiállítás

More details
Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár

Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár

More details
Alaszka lett a világ új luxus-álomúticélja

Alaszka lett a világ új luxus-álomúticélja

More details
2026. június 20-án életre kelnek az Aeropark Repülőmúzeum gépei

2026. június 20-án életre kelnek az Aeropark Repülőmúzeum gépei

More details
Múzeumok Éjszakája, 2026. június 20

Múzeumok Éjszakája, 2026. június 20

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője