2025. szeptember 14., vasárnap - Szeréna

Archívum

Húszezer látogatót várnak a hortobágyi lovasnapokra

552

lovashortTöbb mint húszezer látogatót várnak az 53. hortobágyi lovasnapokra július 12. és 14. között - közölték a szervezők kedden a 320 éves hortobágyi nagycsárdában, a találkozó sajtótájékoztatóján. Széles Diána, Debrecen turisztikáért felelős alpolgármestere (Fidesz-KDNP) felidézte, hogy a hajdú-bihari megyeszékhely három éve kapcsolódott be a lovasnapok szervezésébe,...

...s azóta egyfajta hagyományőrző és kulturális fesztivállá is vált a korábban elsősorban a lovas versenyekről szóló rendezvény. Debrecen tízmillió forinttal támogatja az idei programsorozatot - tette hozzá.

hort

Medgyesi Gergely Árpád, a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. igazgatója kiemelte: a kulturális világörökség helyszínen a hagyományos csikósverseny, fogathajtó verseny és díjugratás mellett megrendezik a Nemzeti Vágta hortobágyi elővágtáját is.
Az idén a Hortobágyi Nemzeti Parkkal közösen 1,5 hektáros gyermek lovasfalut is működtetnek, de nem marad el az esti méneshajtás sem, a

320 éves nagycsárdában pedig megújult étlappal, a hagyományos pásztorételek mellett házi bivalyhússal, szürke marhából készült gulyással és racka juh húsából készült töltött káposztával várják a vendégeket - tette hozzá.

Az ételekhez a Debrecen egykori szőlőskertjéből, Érmellékről származó Bakator bort kínálják, ami több mint 300 éve a csárda bora volt
- fűzte hozzá Medgyesi Gergely Árpád.

Bendes Csaba, a Nemzeti Vágta elővágta és nevezési igazgatója jó döntésnek nevezte, hogy három évvel ezelőtt Hortobágy is az elővágták helyszíne lett. A Nemzeti Vágta mára a Kárpát-medence legnagyobb lovas
versenye: a 16 elővágtából ötöt a határon túl rendeznek - mondta megjegyezve, hogy a felnőtt versenyek mellett most először gyerekeknek "kishuszár" versenyt is rendeznek a Hortobágyon.

Szladek Róbert ménesvezető a sajtótájékoztatón kiemelte: négy versenyhelyszínen lesznek események a három napon, a csikósversenyt némileg átalakítják, ezáltal gyorsabbá, izgalmasabbá teszik. A fogathajtó versenyszámok között a szimultán és a kombinált hajtás mellett most először rendeznek váltó csapatversenyt, amikor három fogat lesz egyszerre a pályán.

Bódor Edit, a debreceni Főnix rendezvényszervező igazgatója a lovasnapok kulturális kínálata közül kiemelte a csárda sátrat, ahol mások mellett a Kelet Brass Band, Dánielfy Gergő és az Utazók lépnek fel, míg a retro nagyszínpadon Caramel, Balázs Fecó és Wolf Kati énekel, de lesz Retro party is B. Tóth Lászlóval.

(Esemény Menedzser)

 

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

More details
Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

More details
ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

More details
Építőipar Summit, 2025. október 2.

Építőipar Summit, 2025. október 2.

More details
Őszi állásbörzék 2025-ben

Őszi állásbörzék 2025-ben

More details
Kulturális kalandokat kínál a MÜPA az egész családnak

Kulturális kalandokat kínál a MÜPA az egész családnak

More details
Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

More details
Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője