2025. november 12., szerda - Jónás, Renátó

Archívum

Salzburgnál aligha akad ideálisabb helyszín a legszebb évszak mesébe illő hangulatának kifejezésére. Az elbűvölő karácsonyi vásárok, adventi koncertek és hagyományőrző rendezvények sokasága elvarázsolja a Mozart-város látogatóit.

Szemerkélt az eső, hideg szél fújt, no meg sötét is volt már Domonyvölgyben, amikor a meghívott utazási irodai szakemberek helyet foglaltak, hogy megnézzék a Lázár Lovaspark lovas bemutatóját. Tehették, mert a 2017-ben átadott "fedelesben", azaz a fedett lovardában tartották a programot.

A 82 éves Russ Mantle elég jelentős mérföldkőhöz (tényleg) érkezett a brit kerékpártörténelemben, ő lett az első olyan bringás, aki egymillió mérföldet (1,609 millió kilométert) tekert le.

Ezt Palkovics László jelentette be a Nyíregyházán és környékén zajló rali Európa-bajnoki futam szombati napján, ahol a részletekről is beszélt.

Az adventi időszakban a szlovén települések egy része idilli karácsonyi tündérmesévé válik. Kiváló időszak arra, hogy a családok és baráti társaságok kimozduljanak és együtt eltöltsenek egy hétvégét Szlovéniában.

Ambíciózus fiatal vagy és karrierépítésben gondolkodsz? Kacérkodsz a gondolattal, hogy vállalkozó leszel? Vállalkozó vagy, de szeretnél újabb és újabb hasznos élményt szerezni?

A fesztivál öt napja alatt több mint 500 új animációs rövidfilmet és 15 egész estés mozit láthat a pesti közönség, köztük a legendás Makoto Shinkai új filmjét is. A Your Name Japánban minden idők legnézettebb animációs filmje lett, Budapesten az első és egy ideig valószínűleg egyetlen mozivetítését az Urániában tartják.

 


 


 

 


 

KS Tools ROADSHOW Budaörsön!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« November 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

Vörösmarty Classic Xmas 2025

Vörösmarty Classic Xmas 2025

More details
15. Advent Bazilika – a fények és a meghittség ünnepe

15. Advent Bazilika – a fények és a meghittség ünnepe

More details
Health & Beauty Expo, 2025. november 15.

Health & Beauty Expo, 2025. november 15.

More details
Újra HIFI SHOW Budapesten, 2025. november 15-16.

Újra HIFI SHOW Budapesten, 2025. november 15-16.

More details
Ingatlanbefektetés külföldön, 2025. november 29.

Ingatlanbefektetés külföldön, 2025. november 29.

More details
Csillagfényes november – jubileumi Rising Stars hétvége

Csillagfényes november – jubileumi Rising Stars hétvége

More details
Libamájjal és fekete fokhagymával startol az ősz a Balaton díjnyertes burgeresénél

Libamájjal és fekete fokhagymával startol az ősz a Balaton díjnyertes burgeresénél

More details
20. CSR Hungary Summit, 2025. november 21.

20. CSR Hungary Summit, 2025. november 21.

More details
Sport Forum Hungary 2025. november 19-20.

Sport Forum Hungary 2025. november 19-20.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője