2025. november 12., szerda - Jónás, Renátó

Archívum

Presser Gábor az elmúlt fél évszázadban zeneszerzőként, zongoristaként, énekesként és színházi produkciók szerzőjeként egyaránt számos olyan alkotással ajándékozta meg a magyar közönséget, melyek életkortól függetlenül mindenki számára emlékezetesek.

A Budapest belvárosában látható Miniversum Közép-Európa leglátványosabb vasútmodell kiállítása, amely közel hatéves működése óta félmillió látogatót vonzott.

Remek szervezés, ámulatba ejtő helyszínek, kiváló belsőépítészeti megoldások – ez volt dióhéjban az idei Irodaházak Éjszakája.

Egyik legimpozánsabb rendezvényünk, hiszen négyfogásos gálavacsorával, szilveszteri koktélokkal, éjféli svédasztallal és röviditalos korlátlan italfogyasztással, két zenekarral és DJ-vel várjuk az ünnepelni vágyókat. Zárja velünk az óvévet és kezdje velünk az újat!

Az üzleti sikerhez elengedhetetlen, hogy a közvetíteni kívánt üzenetet, szolgáltatást a hallgatóság megértse, meg is jegyezze, és elhiggye, hogy a szakterületén Ön a legjobb!

A Lisszabonban megrendezésre kerülő Web Summit Európa legdinamikusabban növekvő technológiai konferenciasorozata, illetve kiállítása, mely a magyar startup cégek számára is bemutatkozási lehetőséget jelent.

Kedves Menyasszonyok! Elhozzuk Nektek a legújabb ruhákat, amelyeket november 10-én (vasárnap) a meseszépen felújított Radisson BÉKE Hotel emeletén egy szuper õszi vásár keretében meg is lehet venni azonnal a helyszínen.

 


 


 

 


 

KS Tools ROADSHOW Budaörsön!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« November 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

Vörösmarty Classic Xmas 2025

Vörösmarty Classic Xmas 2025

More details
15. Advent Bazilika – a fények és a meghittség ünnepe

15. Advent Bazilika – a fények és a meghittség ünnepe

More details
Health & Beauty Expo, 2025. november 15.

Health & Beauty Expo, 2025. november 15.

More details
Újra HIFI SHOW Budapesten, 2025. november 15-16.

Újra HIFI SHOW Budapesten, 2025. november 15-16.

More details
Ingatlanbefektetés külföldön, 2025. november 29.

Ingatlanbefektetés külföldön, 2025. november 29.

More details
Csillagfényes november – jubileumi Rising Stars hétvége

Csillagfényes november – jubileumi Rising Stars hétvége

More details
Libamájjal és fekete fokhagymával startol az ősz a Balaton díjnyertes burgeresénél

Libamájjal és fekete fokhagymával startol az ősz a Balaton díjnyertes burgeresénél

More details
20. CSR Hungary Summit, 2025. november 21.

20. CSR Hungary Summit, 2025. november 21.

More details
Sport Forum Hungary 2025. november 19-20.

Sport Forum Hungary 2025. november 19-20.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője