2025. november 14., péntek - Aliz

Archívum

Szirtes Tamás a közönségnek a színházélmény mellett a biztonságérzetet is vissza akarja adni, 70 fős játszóhely létesül a teátrum tetején.

A gazdag hagyományokra visszatekintő, immár 1959 óta a brnói vásárközpontban rendszeresen sorra kerülő nemzetközi ipari vásárt -  több újratervezés után - idén november 8-12. között rendezik meg.

Zsámbék különleges szabadtéri helyszínei adnak otthont a Zsámbéki Nyári Színház idei programjainak. A frissen felújított Zichy-kastély nyitott belső udvarán álló színpadra tervezik idén az előadások java részét, de lesz előadás egyes – gasztronómiához köthető – produkciók esetében a város kedvelt éttermeinek szabadtéri területein.

Most, hogy egyre többen szeretnének kimozdulni a karantén után, népszerű programnak számít hazánk szépségeinek, különlegességeinek felfedezése. Ebben próbálunk most segíteni azoknak, akik valami újdonságra vágynak a túrázás, kirándulás terén.

Múlt héten csütörtökön este fogadta ez évben először az egervári vár udvarán a nézőket az Egervári Kastélyszínház, benne a Turay Ida Színház társulata.

Bár a kőszínházak nyitása még várat magára, a szabadtéri szezon hamarosan Budapesten, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon is elindulhat.

Habár a járvány már elvonult, az újraindulás még csak most kezdődik igazán!

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

KS Tools ROADSHOW Budaörsön!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« November 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

MACSKAFOGÓ Film in Concert, 2025. november 15.

MACSKAFOGÓ Film in Concert, 2025. november 15.

More details
Vive la France! – francia klasszikusok ünnepe, 2025. november 15.

Vive la France! – francia klasszikusok ünnepe, 2025. november 15.

More details
BudaPets Design Market, 2025. november 15.

BudaPets Design Market, 2025. november 15.

More details
Budapesti Töltött Káposzta, Csülök és Forralt Bor Fesztivál, 2025. november 14-16.

Budapesti Töltött Káposzta, Csülök és Forralt Bor Fesztivál, 2025. november 14-16.

More details
10. Európai Art Mozi Nap, 2025. november 23.

10. Európai Art Mozi Nap, 2025. november 23.

More details
Szabó Magda: Abigél

Szabó Magda: Abigél

More details
Győri Könyvszalon, 2025. november 14-16.

Győri Könyvszalon, 2025. november 14-16.

More details
Vörösmarty Classic Xmas 2025

Vörösmarty Classic Xmas 2025

More details
15. Advent Bazilika – a fények és a meghittség ünnepe

15. Advent Bazilika – a fények és a meghittség ünnepe

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője