2026. április 6., hétfő - Vilmos, Bíborka

Archívum

Karácsonyra hangoló programok a Füredi adventen 2021. november 26-december 18. között.

Tízéves történetében először készül téli üzemmel a főváros egyik legnagyobb, szabadtéri szórakozóhelye - a téli meseország kapuja december elején nyílt meg, középpontjában pedig egy hatalmas jégpálya várja a korcsolyázni vágyókat.

A művészet templomai sorozat legújabb, november 18-tól látható premierfilmje „a szépség feltalálójának” is nevezett Sandro Botticelli életén, küzdelmein és sikerein, valamint a legismertebb reneszánsz művészetpártolóval és patrónussal, Lorenzo „Il Magnifico” Medicivel való kapcsolatán keresztül mutatja be az itáliai reneszánsz bölcsőjének nevezett Firenze virágzó korszakát.

Darunéző és lovaskocsis természetismereti túrák, madárgyűrűzés, kisvonatozás a halvasúton, valamint számos gyermekprogram várja azokat, akik szombaton ellátogatnak a X. Fehértavi Darvadozásra Sándorfalvára.

2021. november 19–21. között érkezik budapesti turnéállomására az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb komolyzenei vállalkozása, az Európai Koncerttermek Szervezete (ECHO) által létrehozott Rising Stars sorozat, amelyben fényes jövő előtt álló, ám tehetségüket már bizonyított fiatal muzsikusokkal ismerkedhetünk meg.

A COVID-19 lassan két éve tépázza a nemzetközi vásárnaptárt és a folyamat még - sajnos - nem zárult le. Mi mégis így, az év vége közeledtével - szokásunkhoz híven - megküldjük az könyv, nyomda, oktatás, papír tematikájú külföldi kiállítások kivonatos programjavaslatát.

A hibrid munkavégzés gyakorlata eddig is létezett, ám az elmúlt időszakban elsöprő erővel került a legtöbb vállalat működésének középpontjába, nem csupán átmeneti jelleggel.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Hollókői Húsvéti Fesztivál, 2026. április 3-6.

Hollókői Húsvéti Fesztivál, 2026. április 3-6.

More details
Hungarikum Piknik Eger, 2026. április 4-5.

Hungarikum Piknik Eger, 2026. április 4-5.

More details
Kézműves Ízek Fesztiválja - Húsvéti mulatság, 2026. április 4.

Kézműves Ízek Fesztiválja - Húsvéti mulatság, 2026. április 4.

More details
Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál, 2026. április 2-4.

Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál, 2026. április 2-4.

More details
Sebesség Fesztivál, 2026. április 11-12.

Sebesség Fesztivál, 2026. április 11-12.

More details
Tulipánszüret Kőröshegyen

Tulipánszüret Kőröshegyen

More details
2. Építészet ünnepe és éjaszakája, 2026.április 25-26.

2. Építészet ünnepe és éjaszakája, 2026.április 25-26.

More details
Rekordrészvétellel zárult a 2026-os Bárány Napok program

Rekordrészvétellel zárult a 2026-os Bárány Napok program

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője