2026. április 7., kedd - Herman

Archívum

Covid után sincs nyugalmunk. Elszabadult inflációval, háborúval, hazai és globális válsághelyzetek tömegével kell szembenéznünk. Az üzleti kockázatok beláthatatlanok, egyszerre vannak jelen a legnagyobb veszélyek. És még senki sem tudja, hol a vége. Kihívás ez a javából!

Hamarosan begurulnak a legfinomabb ételeket hozó járművek Egerbe is. A manapság nagy érdeklődésnek örvendő street food ételek egyre nagyobb területeket hódítanak meg. A felgyorsult élet, az állandóan rohanó mindennapok ritmusát veszik fel az étkezési szokások is.

A magyar könnyűzenei élet egyik fénypontja ez az esemény, amely Budapesten kerül lebonyolításra. A híres és sokak számára ismert zenekarok mellett a fiatal tehetségeknek is lehetőségük nyílik bemutatkozni a közönségnek.

A Pest megyei Cegléd már jól ismert a zenészek körében, hiszen több éve már, hogy a városban elindult egy folyamat. Minden évben tartanak utcazene napokat. A rendezvénynek a célja, hogy közelebb hozza az emberekhez a zenét és a kultúrát.

A több napos rendezvényen minden nap interaktív mesterség bemutatók és népi játékok szórakoztatják a közönséget. A rendezvényt kirakodóvásár kíséri végig.

Új képzést indít a Magyar Turizmus Akadémia: Üzleti, diplomáciai és kiemelt rendezvényprotokoll a szálloda-, vendéglátó- és rendezvényiparban dolgozók részére.

10+ helyszín, 200+ fellépő, 50+ koncert városszerte. A fővárosi kis klubok, zenés helyek és a GetCloser Concerts elmúlt hét évével a jazzért tett áldozatos munkájával létrehoztuk azt a stabil szakmai alapot, mellyel megalapíthatjuk a JAZZ FEST BUDAPEST-et.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Egészség Világnapja: meglepő összefüggés a szájhigiénia és a hosszú élet között

Egészség Világnapja: meglepő összefüggés a szájhigiénia és a hosszú élet között

More details
Az osztálykép nem mehet automatikusan a Facebookra!

Az osztálykép nem mehet automatikusan a Facebookra!

More details
Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

More details
Sebesség Fesztivál, 2026. április 11-12.

Sebesség Fesztivál, 2026. április 11-12.

More details
Tulipánszüret Kőröshegyen

Tulipánszüret Kőröshegyen

More details
AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Green Future Conference, 2026. április 23.

Green Future Conference, 2026. április 23.

More details
Zár, Kulcs és Autóelektronikai Expo & Konferencia, 2026. április 11.

Zár, Kulcs és Autóelektronikai Expo & Konferencia, 2026. április 11.

More details
InnoElectro, 2026. április 21–23.

InnoElectro, 2026. április 21–23.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője