2026. április 7., kedd - Herman

Archívum

Gasztronómiai esemény veszi kezdetét az idei tavasszal Hajdúszoboszlón, melyre minden ínyenc érdeklődőt sok szeretettel várnak. A gasztrokulturális rendezvény célja, hogy a rég elfeledett népi étkeket bemutassa a kilátogató vendégek számára. Sokaknak hozza vissza a régi emlékeket, melyeket egy-egy íz idéz majd elő.

Végre Szombathelyre is elérkezett a kimondottan gyerekeknek szóló feszt. A szombathelyi és a Vas-megyei diákok, valamint amatőr művészeti csoportok fellépései tekinthetők meg a program keretein belül.

A szegedi Borfesztivál több napon keresztül, több helyszínen, 150 borász, közel 200 kézműves jelenlétével és 250 programmal várja az érdeklődőket. A borfesztiválon gasztroudvar, hídi vásár is megrendezésre kerül.

A rendezvényt Budapesten rendezik meg, ahol a hagyományokat folytatva az érdeklődőket ebben az évben is számtalan játék, vetélkedő, családi és gyerekprogram várja. A budapesti eseményen sportegyesületek is képviseltetik magukat.

A főváros ismét kitavaszodik, méghozzá nem akármilyen módon. A filmek világában már beindult a tavaszodás, a megújulás, méghozzá a lengyel területeken. Több, mint 20 éve már, hogy minden évben megrendezésre kerül ez a budapesti filmfeszt.

Mit jelent az infláció? Milyen módon hat a vásárlók viselkedésére? Hogyan reagáljunk rá a vállalkozásunkban? Mennyire kell újratervezni, árazni? Milyen banki vagy fintech megoldások segíthetnek mindebben? Mit kezdhetünk a meglévő forintjainkkal? Ezekre a kérdésekre keresi a választ május 3-án kedden 17-20 óra között a Budapest Design Week társszervezésében megvalósuló Start Up Guide LIVE szakmai webinár.

Hatodik alkalommal kerül megrendezésre hazánkban a nemzetközileg elismert BSides IT-biztonsági konferencia 2022. május 26-án. Az idei BSides Budapest konferencia összesen 12 érdekes előadással és 4 nagyobb lélegzetvételű workshoppal várja az érdeklődőket egy teljes napon át.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Egészség Világnapja: meglepő összefüggés a szájhigiénia és a hosszú élet között

Egészség Világnapja: meglepő összefüggés a szájhigiénia és a hosszú élet között

More details
Az osztálykép nem mehet automatikusan a Facebookra!

Az osztálykép nem mehet automatikusan a Facebookra!

More details
Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

More details
Sebesség Fesztivál, 2026. április 11-12.

Sebesség Fesztivál, 2026. április 11-12.

More details
Tulipánszüret Kőröshegyen

Tulipánszüret Kőröshegyen

More details
AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Green Future Conference, 2026. április 23.

Green Future Conference, 2026. április 23.

More details
Zár, Kulcs és Autóelektronikai Expo & Konferencia, 2026. április 11.

Zár, Kulcs és Autóelektronikai Expo & Konferencia, 2026. április 11.

More details
InnoElectro, 2026. április 21–23.

InnoElectro, 2026. április 21–23.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője