2026. június 14., vasárnap - Vazul

Archívum

A Tavaszi Emlékhadjárat egyik jelentős állomása Isaszeg. Az Isaszegi Történelmi Napok rendezvénysorozat több évtizedes múltra tekint vissza.

Március 30-tól április 16-ig várja látogatóit a Vörösmarty Tavasz, ahol gasztronómiai és kézműves kiállítók, zenei programok és többek között lugast idéző szelfipont, húsvéti díszítések sokaságát kínáló dekorációs pont, a gyermekeknek pedig kézműves ház teszik teljessé a vásári élményt.

Április 2-án délelőtt 10 órától a Fény utcai piac hívja közösségi terébe a kenyér szerelmeseit. Az ingyenes Kenyérlelke Fesztiválon bemutatkoznak pékségek, de jönnek kistermelők, lesznek kalács-workshopok és válogathatunk a minőségi sonkák között.

Ebben a bizonytalan időben nem is lehet aktuálisabb ez az e-mail, hiszen biztosra veszem, hogy mindannyian szeretnénk a lehetőségeinkhez képest a legjobban felkészülni az előttünk álló időszakra.Biztos vagyok benne, hogy az önismeretünk mélyítésével és a készségeink fejlesztésével nemcsak felkészülhetünk az előttünk álló kihívásokra, hanem olyan határokat is át tudunk lépni, amikre ma még nem tartjuk képesnek magunkat.

Péntektől új attrakciókkal várja látogatóit a Richter Safari Park. A programokat idén elsőként autizmus spektrumzavarral élő és hátrányos helyzetű gyermekek és családjaik fedezhették fel egy exkluzív élménynap keretein belül.

A legjobb kezdés egy áprilisnak: hétvége a meseszép Hajósi Pincefaluban! Madarak dalolnak, nyílnak a virágok, a pincék, a palackok, és egyszeriben széppé válik az élet! Tarts velünk ezen a csodás tavaszi hétvégén, amikor a nyitott pincék mellett péntektől vasárnapig változatos programokon vehetsz részt!

Siklós az idei fesztiválszezont egy ingyenes programmal indítja a környékbeliek és a Baranyába látogatók számára, ugyanis a korábbi nagy sikerre való tekintettel idén is megrendezésre kerül a Siklósi Városnapok, melyen többek között a Follow The Flow, az Első Emelet, a Don’t Stop The Queen is fellép!

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

More details
Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője