2026. június 13., szombat - Antal, Anett

Archívum

2023. június 2-3-án tizenhetedik alkalommal rendezik meg a Csuszafesztivált Csurgón. A Csuszafesztivál arra a mondára épül, hogy Török Bálint egyik kedvenc étele volt a túrós csusza csülökpörkölttel, amely azóta alapételnek számít Csurgón.

Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Jakupcsek Gabriella kommunikációs szakember és Varga András, a Httpool by Aleph-tól (Meta magyarországi hivatalos értékesítői partnere), is előadást tart majd május 25-én a Lurdy-házban, a Maximum Web és Marketing Konferencián. Hegedűs Anett, az esemény főszervezője közölte, a programot úgy állították össze, hogy a jelenlévő cégvezetők egyetlen nap alatt elég inspirációt gyűjthessenek egész évre úgy, hogy közben a jövőnket meghatározó új technológiákról és irányzatokról is értesülhessenek a leghitelesebb szakértőktől.

A honvédelem napja alkalmából rendez látványos haditechnikai és légi bemutatót a Magyar Honvédség a budapesti Városligetben 2023. május 21-én, vasárnap, 10 és 18 óra között. Láttad már a Magyar Honvédség high-tech eszközeit? Megnéznéd őket testközelből? Részt vennél izgalmas bemutatókon, ahol megismerheted a modern hadsereg mindennapjait? Akkor ne hagyd ki a Honvédelem Napját!

Európa legnagyobb, évről évre megrendezett jövőfesztiválja, a Brain Bar szeptember 21. és 22. között ismét megnyitja az idő kapuit az érdeklődők előtt, hogy idén is közösen gondolkodhassanak a világunkra váró kihívásokon. A fesztiválon neves tudósok, szakemberek segítségével a világkép, a biztonság, a tehetség, a környezet, valamint kiemelten a test és lélek témaköreiben vizsgálják meg a drasztikus, elveinket és pszichénket sem kímélő társadalmi és környezeti átalakulásokat. A jelen tetteinek következményeit leginkább a most felnövő generációk érzik majd a bőrükön és mentális állapotukon is, ezért a korábbi évekhez hasonlóan a diákok, illetve az őket segítő tanárok ingyen regisztrálhatnak a Brain Barra.

Az életünk stresszfaktorszintje nagyon megemelkedett. A stressz feldob, megvisel, lebetegít. Mindegyikre képes. Melyiket választjuk cégünk és magunk számára? Rajtunk múlik! Ne engedjük, hogy kifogjon rajtunk! Készüljünk fel a magas stresszfaktor bírására, a változások felgyorsulására, a versenyfutásra az idővel, a technológiai fejlődéssel! Győznünk kell a ránk ömlő új tudások befogadását, a váratlan helyzetekhez alkalmazkodást!

Nemzetközi irodalmi fesztivál Budapesten. Irodalom és műfordítás nélkül nem csak a könyvespolcunk, de az életünk is sokkal szegényebb lenne. A PesText elhozza a világirodalmat Budapestre egy olyan fesztivál keretében, amely túllép a megszokott korlátokon.

BÁKK Manó az óperencián túlra indul, hogy megmentsen egy ismeretlen manó lányt, aki egy ódon mesebeli kastély tornyában raboskodik már időtlen-idők óta. A kalandban segítségére sietnek a már ismert BÁKK Földi jóbarátok, valamint számtalan népszerű mesehős, akikkel idén is találkozhattok a XI. Bálint Ágnes Mesefesztiválon. Gyertek el Ti is május 20-21-én Vecsésre, hogy részesei lehessetek BÁKK Manó legújabb kalandjának!

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

More details
Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője