2025. május 10., szombat - Ármin

Archívum

brunovasarA Brnói Vásárvállalat a tradíciók ápolása mellett az újdonságokra is nyit – ez lehetne a mottója a 2015. február 11-i bécsi sajtótájékoztatónak, amelyet a Brnói Vásárvállalat tartott. A beszélgetésen többek között elhangzott, hogy gazdasági fellendült várnak a cseh iparban 2015-ben, mivel az ipar részéről megnövekedett a kereslet a vásárok marketingeszköz funkciója iránt.

1984 la 1237578A marketing történetének egyik legcsúfosabb buktájaként szokás emlékezni a McDonald's 1984-es amerikai kampányára. Alapvetően jó ötletnek tűnt a cég marketingjét az olimpiára alapozni, hiszen elképesztő olimpiai lázban égett egész Amerika. Az ország akkor már több mint 50 éve nem rendezett olimpiát, ráadásul az előzőt, a moszkvait 1980-ban ki is hagyták.

2015. november 10-13. között rendezik meg Münchenben a productronica 2015 kiállítást, amely az elektronikai fejlesztések és gyártások nemzetközi szakvására. A productronica a világ egyik vezető nemzetközi vására az innovatív elektronikai gyártás területén, illetve nemzetközi találkozóhelye az egész iparágnak.

hajos varosnezesBudapest fantasztikus város. Legszebb arcát a Dunáról mutatja. Felejthetetlen élményt nyújt napközben is, de sötétedés után megcsodálhatja a kivilágított Parlamentet, Halászbástyát, Várat, Vigadót, Citadellát is. A Hotel Benczúr most következő csomagajánlatát ebből a szemszögből érdemes kipróbálni.

ifat2016. május 30-június 3. között rendezik meg Münchenben az IFAT kiállítást, amely a víz-, szennyvíz-, hulladék- és nyersanyag-gazdálkodás világvására. A legutóbbi, IFAT 2014 vásárra 168 országból 135.288 látogató érkezett, valamint 59 ország 3081 kiállítója mutatkozott be 230.000 m2-en.

bauma2016. április 11-17. között kerül megrendezésre Münchenben a Bauma, amely építőipari és építőanyag-gyártó gépek, bányászati gépek, építőipari járművek és berendezések vezető világvására. A szakma nemzetközi találkozóhelye, a bauma 2016, kitűnő kapcsolatteremtési lehetőséget kínál.

A Budapesti Állatkert a zsúfolt nyári hónapokat követően idén is lehetőséget biztosít arra, hogy nyugdíjas látogatói immár nyugodtabb körülmények között, a szokásosnál kedvezőbb áron tekinthessék meg a kert látványosságait.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA Renegade

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Teljesen gluténmentes konyha a Balatonnál: egyre többen keresik a biztonságos étkezést

Teljesen gluténmentes konyha a Balatonnál: egyre többen keresik a biztonságos étkezést

More details
Dubai Ingatlan Expo Budapesten, 2025. május 14-16.

Dubai Ingatlan Expo Budapesten, 2025. május 14-16.

More details
Lifestyle Expo, 2025. május 10.

Lifestyle Expo, 2025. május 10.

More details
Fülemülék éjszakája

Fülemülék éjszakája

More details
Műtárgyak Éjszakája Fesztivál, 2025. május 22-24.

Műtárgyak Éjszakája Fesztivál, 2025. május 22-24.

More details
5. Kürtőskalács Vigalom, 2025. május 16-18.

5. Kürtőskalács Vigalom, 2025. május 16-18.

More details
Gyulai Virágok Fesztiválja, 2025. május 10-11.

Gyulai Virágok Fesztiválja, 2025. május 10-11.

More details
Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál, 2025. május 6-11.

Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál, 2025. május 6-11.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője