2025. december 23., kedd - Viktória

Archívum

A tartalommarketing korának kezdetére jellemző „aranyláz” mára kirostálta a lelkes kezdőket, de ki is nevelte a profikat. Ezért eljött az ideje, hogy az eredményes tartalommarketinghez szükséges legfontosabb összetevők – a stratégiai tervezés, a hatékony tartalomkészítés és terjesztés, valamint a műszaki-technológiai innovációk – fényében felülvizsgáljuk és frissítsük tudásunkat.

Az Engineering Fair Szlovákia legnagyobb és legfontosabb gépipari kiállítása, amely már beírta magát az európai rendezvény naptárba. Az Engineering szakkiállítás célja felvonultatni az ipar jelentős ágazatait, annak érdekében, hogy a résztvevők kihasználhassák az iparágak között lévő szinergiát.

Mindannyian tudjuk, hogy az üzleti életben a siker nem csupán a szakmai tudásunkon, hanem sok apró finomságon is múlik. Az öltözködésünk és viselkedésünk része a lényünknek. Érdemes ezért figyelni, különösen az üzleti életben, az írott és íratlan viselkedési szabályokra, valamint hogy jól összeválogatott, helyesen kombinált, az alkalomhoz illő ruházatot viseljünk.

Február 3-án sajtótájékoztató keretében ismerkedhettek meg a meghívott szakemberek és újságírók a Brnói Vásárváros MSV idei legfontosabb eseményeivel. A Brnói Vásárváros 2016-os kiállításainak bemutatására rendezett kerekasztal-beszélgetésre és az ezt követő délutáni állófogadásra a Cseh Centrum reprezentatív rendezvénytermében került sor.

disznotor1Nemesvámoson 2016. február 13. negyedik alkalommal rendezik meg a lencse és hurkafesztivált. A hurkakészítő verseny és lencseétel főzővereny mellett szórkoztató programokkal, vásártérrel, (a vidék minősége Éltető Balaton-felvidék védjeggyel rendelkező termelőkkel), játszóházzal, kézműves foglalkozásokkal is várják az érdeklődőket.

hulloA rendezvényünkön, több mint 800 nm-en, terráriumi és akváriumi állatokkal, felszerelésekkel, tanácsadással várjuk kedves látogatóinkat! Börzénk nem csak a nézelődésre, vásárlásra ad lehetőséget látogatóinknak, hanem, hogy első kézből kaphassanak szakszerű információt a kiszemelt kisállatokról az Öket legjobban ismerő tenyésztőktől a tartásukat, gondozásukat illetően.

fankFebruár 13-án 14 órától a Monor Hegyessy Lions Club szervezésében ismét Fánkfaló! A frissen sült fánk mellé fűszeres forralt bort és gyümölcsteát kínálunk, a gyerekeknek pedig játszóházat, kézműves foglalkozásokat szervezünk. A belépés díjtalan! A kézműves foglalkozáson Erikával gyöngyöt fűzhetnek a gyerekek...

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, mert minden más csak szerszám!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

More details
Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

More details
Jégvarázs a Madách Színházban

Jégvarázs a Madách Színházban

More details
Óbudán újra a forralt bor a karácsonyi szezon sztárja

Óbudán újra a forralt bor a karácsonyi szezon sztárja

More details
Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

More details
Karácsonyi élményajándékozás pörgeti fel az utazási piacot

Karácsonyi élményajándékozás pörgeti fel az utazási piacot

More details
30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

More details
Különleges LED vetítéssel jön az Avatar folytatása Budapestre

Különleges LED vetítéssel jön az Avatar folytatása Budapestre

More details
Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője