2026. május 18., hétfő - Erik

Archívum

micebusinessday2016. november 15-én kedden második alkalommal kerül megrendezésre, egy izgalmas, újszerű helyszínen, a Várkert Bazárban a MICE Business Day workshop. A MICE Business Day nemzetközi workshopon a hazai és elsősorban környező országok konferencia, incentive és üzleti utazások szolgáltatói közvetlenül, B2B tárgyalások keretében mutatkozhatnak be.

borfesztAz idei évben fordulóponthoz érkezett a Gellért Hotel Márton napi Borfesztiválja, hiszen 2016-ban névadója születésének 1700. évfordulóját, és ennek tiszteletére Szent Márton-emlékévet ünnepelnek. Ennek apropóján pedig Szent Gellértről elnevezett szálloda hagyományos, és immár VI. Márton napi Borfesztiválja a gasztronómia és művészetek számos szentjét megidézi.

furdoA Magyar Fürdővárosok Szövetsége elnökségi ülését, szemináriumát és közgyűlését 2016. október 20-án tartotta Körmenden, a MJUS World Resort & Thermal Parkban. A közgyűlés résztvevőit házigazdaként Bebes István, Körmend város polgármestere köszöntötte. A házigazda hangsúlyozta, hogy nem véletlen a helyszín választása, mivel a MJUS World stratégiai partnere a városnak.

alcaponeIdén harmadik alkalommal kerül megszervezésre 2016. október 28-án, pénteken a SZABADULÓSZOBÁK ÉJSZAKÁJA nevű rendezvénysorozat, országosan több tucat szabadulószoba csatlakozásával. Ezen a napon országszerte hosszabbított nyitva tartással, és 50% kedvezménnyel vár minden érdeklődőt, az esemény honlapján található összes szabadulószoba.

futo2016. október 29-én kerül megrendezésre hazánk egyik legkülönlegesebb futóversenye a BBU HALLOWEEN RUN. Aki mindennel képben szeretne lenni, íme a legfontosabb információkat összefoglalunk a föld alatti futóversenyről. A BBU Hallowen Run ugyanis egy részben a föld alatt zajló futóverseny, amely a kőbánya alatti pincerendszerben kerül megrendezésre.

fizikaElmés játékok a tudomány tárházából, kicsiknek és nagyoknak! Október 24-től 29-ig látható a KMO Művelődési Házban a Fizika csodái kiállítás. A kiállítás anyaga: érdekes fizikai jelenségeket játékosan bemutató eszközök, ügyességet, gyorsaságot, koncentrációt próbára tevő eszközök, illúziók galériája, ördöglakatok és logikai játékok.

fuvosokA . IV. Szegedi Rézfúvós Napokra 2016. október 28. és 30. között kerül sor. A szegedi rézfúvós találkozó és kurzus szakmai programjának megvalósítását támogatja a Magyar Művészeti Akadémia. Az eseményen részt vesz és egyéni kurzust tart Hőna Gusztáv harsonaművész, egyetemi tanár, az MMA levelező tagja.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

More details
AgroFood konferencia, 2026. május 19.

AgroFood konferencia, 2026. május 19.

More details
ESG Summit, 2026. május 20.

ESG Summit, 2026. május 20.

More details
Automotive Summit, 2025. május 20.

Automotive Summit, 2025. május 20.

More details
Financial IT, 2026. május 28.

Financial IT, 2026. május 28.

More details
GreenTech Zalaegerszeg, 2026. május 28–29.

GreenTech Zalaegerszeg, 2026. május 28–29.

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Állat- és növényszeretet napja

Állat- és növényszeretet napja

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője