2026. május 18., hétfő - Erik

Archívum

futas terepA 2015-ös esemény nagyrészt remek, napsütéses időben zajlott, teljesítménytúrázók, terepfutók, természetbarátok és családok egyaránt részt vettek a három táv valamelyikén. 1840-en döntöttek úgy, hogy beneveznek és a természetben töltik november első szombatját. 2016. november 5-én ismét eljön a lehetőség rajtvonalhoz állni.

ordoglakatMint ahogy a már hagyománnyá vált eseménysorozaton lenni szokott, most is játékok kipróbálása, új fejtörők megoldása áll a központban, de ezen kívül több számos érdekes programban is részt vehetnek az érdeklődők. Előadások, csináld magad ördöglakat-készítés, díjnyertes játékok bemutatója és rengeteg játék kipróbálása vár a helyszínen!

gyuruImmáron negyedik alkalommal szervezik meg a minden évben nagy népszerűségnek örvendő Soproni Esküvőkiállítást. Idén is több mint 40 kiállítóval, divatbemutatóval és sok meglepetéssel várnak minden esküvő előtt álló jegyespárt és kedves érdeklődőt a megszokott színvonalon, ezúttal aznban új helyszínen a GYIK Rendezvényházban!

zene1A Kárpát-medence magyarságának és nemzetiségeinek kulturális találkozását célul kitűző sorozat idei hat határon túli koncertje után a gálakoncertre a Vigadóban kerül sor. A 2001-ben indult Kárpát-medencei Magyarok Zenéje (KmMZ) sorozat az idén szeptemberben és októberben rendezett ünnepi koncerteket.

bicajEgész napos eseményre kerül sor 2016. november 6-án a Bringológia, amikor a dizájn hajtja a kerékpárt címmel a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum és az Iparművészeti Múzeum együttműködésében megvalósult kerékpár-kiállítás kapcsán a Holland Királyság Nagykövetségének támogatásával.

tortaSzámos programmal és édességgel várják a látogatókat november első vasárnapján Sopronba a Hotel Sziesztába. A tortasütő versenyre 2016. október 22-ig lehetett jelentkezni. A téma: "NAGY MAGYAR MESÉK '60-ES ÉVEKTŐL NAPJAINKIG". Averseny ideje alatt színes programok szórakoztatják a látogatókat.

moziA MittelCinemaFest Közép-Európa egyik legfontosabb eseménye az olasz filmforgalmazás szempontjából. Budapest, Varsó, Krakkó, Prága és Pozsony a vándorfesztivál megállói. Az esemény Luce Cinecittà Intézet szervezésében a helyi olasz kultúrintézetekkel karöltve kerül megrendezésre, az erőforrások optimális kihasználásával.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

More details
AgroFood konferencia, 2026. május 19.

AgroFood konferencia, 2026. május 19.

More details
ESG Summit, 2026. május 20.

ESG Summit, 2026. május 20.

More details
Automotive Summit, 2025. május 20.

Automotive Summit, 2025. május 20.

More details
Financial IT, 2026. május 28.

Financial IT, 2026. május 28.

More details
GreenTech Zalaegerszeg, 2026. május 28–29.

GreenTech Zalaegerszeg, 2026. május 28–29.

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Állat- és növényszeretet napja

Állat- és növényszeretet napja

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője