2025. október 23., csütörtök - Gyöngyi

Archívum

Meseszép és nagyon ritka madár bukkant fel Magyarországon

791

Egy nagyon ritka, és látványos madár tűnt fel Magyarországon az utóbbi néhány napban, szerencsére többen is meg tudták figyelni a különleges keleti gerlét a Békés megyei Mezőberényben.

A birding.hu a magyar terepmadarászok honlapja, itt teszik közzé azokat a ritkaságokat, amiket sikerült megfigyelni Magyarországon. Érdemes megtekintenetek nektek is ezt a honlapot, szerintem nagyon érdekes, ráadásul olyan információkat is megmutatnak, amiről sehol máshol nem hallani. Ezen az oldalon összesen hatan jelezték eddig, hogy megfigyelték a keleti gerlét, a legtöbben arról számoltak be, hogy egy fán vagy egy madáretető közelében látták a különleges madarat balkáni gerlék társaságában.

A keleti gerlének mindössze ez a negyedik előfordulása Magyarországon, legalábbis amiről mindenki tud. Legelső alkalommal 2010-et írtunk, ekkor a Fertő-tó környékén találkoztak egy példánnyal a fajból, ezután sokat kellett várni a következő, ugyanis csak tavaly télen jelent meg Tószegen, majd pár héttel később Siófokon. Ismerkedjünk meg kicsit közelebbről ezzel a különleges madárral!

grele

A keleti gerle bemutatása

A keleti gerle Ázsia keleti részén honos, az Ural hegységtől a Távol-Keletig és Japánig, de megtalálható Indiában, Tajvanban is. Költési időben inkább erdőlakó, a többi időt többnyire nyílt területeken, kertekben, mezőkön és lakott területeken tölti. Az északi területekről délre vonul, egyedei eljutnak Európa északnyugati részébe is. Testhossza 33-35 centiméter, szárnyfesztávolsága 53-60 centiméter, leginkább a földön keresgéli magvakból álló táplálékát.

Ligetekben vagy erdőkben általában fákra készíti fészkét. Fészekalja 2 tojásból áll, 20 napig költenek. Magyarországon rendkívül ritka kóborló, eddig két alkalommal bizonyították megjelenését. 2019.január 6-án Mezőberényben és 2010. január 11-én figyeltek meg egy meena alfajhoz tartozó fiatal példányt Fertőrákoson a Fertő tó közelében.

A madár valószínűleg karácsony előtt jelent meg és április első hetéig maradt. A hazai madárfauna hivatalos jegyzékébe egy Szegeden 1985-ben lefényképezett egyed alapján került be, azonban az ezredforduló után egy külföldi szakértők bevonásával folytatott revízió során ez a madár az igen hasonló vadgerle szokatlanul kései előfordulásának bizonyult.

Forrás: agraroldal.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA új generációs csavarozók!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Október 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Az 1956-os Forradalom és Szabadságharc Emléknapja

Az 1956-os Forradalom és Szabadságharc Emléknapja

More details
Öreg-tavi Halász és Halgasztro Fesztivál, 2025. október 24-26.

Öreg-tavi Halász és Halgasztro Fesztivál, 2025. október 24-26.

More details
A Pál utcai fiúk 500. előadását ünneplik a Vígszínházban

A Pál utcai fiúk 500. előadását ünneplik a Vígszínházban

More details
Játssz és lazíts – társasjátékbárok Budapesten

Játssz és lazíts – társasjátékbárok Budapesten

More details
Lépj be a PIXITY világába!

Lépj be a PIXITY világába!

More details

"Játék a városban" kiállítás a család apraja-nagyjának

More details
Holle anyó a Fővárosi Nagycirkuszban

Holle anyó a Fővárosi Nagycirkuszban

More details
Almádi NYÍLTVÍZ Jam Session, 2025. október 25.

Almádi NYÍLTVÍZ Jam Session, 2025. október 25.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője