2025. szeptember 13., szombat - Kornél

Archívum

A világ legveszélyesebb madara érkezett Debrecenbe

1049

Hosszas előkészületeket követően január 30-án sisakos kazuár érkezett a Debreceni Állatkertbe a lengyelországi Łódź városából az Európai Fajmegmentő Program keretében, olvasható az intézmény Facebook-oldalán.

A poszt szerint céljuk, hogy a világ legveszélyesebb madara végre Magyarországon is szaporodhasson, így reményeik szerint a daliás hímet elfogadja majd párjaként nőstényük, és a jövőben tenyészeti sikerekről is beszámolhatnak. A közel négyéves új lakó már megtekinthető kifutójában.

A sisakos kazuár (Casuarius casuarius) egyike a Délkelet-Ázsia és Északkelet-Ausztrália trópusi esőerdőiben őshonos három kazuárfajnak. Földünk második legnehezebb, harmadik legmagasabb és sokak szerint legveszélyesebb madara, mivel bár alapvetően tart az embertől, igen ingerlékeny; csőrével, karmos lábával és sisaktarajhoz hasonló, jellegzetes szarukinövésével – amely futás közben a faágakkal szemben is védelmet nyújt – egyaránt súlyos sérüléseket okozhat.

E különleges, már-már őshüllőkre emlékeztető, atavisztikus megjelenésű futómadarak nélkülözhetetlen ökológiai szerepet töltenek be élőhelyükön, mivel az elfogyasztott gyümölcsök magvait elszórva nagymértékben hozzájárulnak az őshonos növényzet burjánzásához; több mint 70 fafaj termését például méreténél fogva csak a kazuárok képesek elfogyasztani és terjeszteni.

Egyaránt veszélyeztetik őket a betelepített és elvadult háziállatok, a mezőgazdasági és ipari tevékenység miatti erdőirtások, illetve az erdőtüzek – Ausztráliában mindössze 1500 egyed él –, így a faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) kihalással fenyegetett fajokat tartalmazó Vörös Listáján.

legvesz2

Forrás: sokszinuvidek.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

More details
Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

More details
ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

More details
Építőipar Summit, 2025. október 2.

Építőipar Summit, 2025. október 2.

More details
Őszi állásbörzék 2025-ben

Őszi állásbörzék 2025-ben

More details
Kulturális kalandokat kínál a MÜPA az egész családnak

Kulturális kalandokat kínál a MÜPA az egész családnak

More details
Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

More details
Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője