2026. június 14., vasárnap - Vazul

Archívum

Guinness-rekordot döntöttek kerékcserében

1038

targ2Világbajnokok lettek, ráadásul Guinness-rekordot is döntöttek a németek az idei nemzetközi targoncakupán. Az aschaffenburgi versenyen a Linde targoncagyár 9 gyakornoka 1 perc 8 másodperces szintidővel írta be magát a Guinness-rekordok könyvébe, a csapat ugyanis a F1-es kerékcserék mintájára próbálta meg...

 ...a lehető legrövidebb idő alatt lecserélni egy targonca mind a négy kerekét. A német csapat lett a legjobb targoncavezetésben is, a magyar delegáció idén a 10. helyen végzett.

Ungarn 2

Idén 14. alkalommal rendezték meg Aschaffenburgban az targoncavezetők világbajnokságát, ahol egy három fős magyar csapat (Juhász Imre, Erdélyi Tibor, Reketyei Zsolt) is képviseltette magát. A rendezvény helyi szinten nagy volumenű eseménynek számít, az anyagmozgatók versenyére több ezren voltak kíváncsiak.

targ

A bajnokságra az országok 3 fős csapatokat indítanak, ahol a versenyzők ügyességét, szakértelmét teszik próbára, de a csapatmunkára is hangsúlyt fektetnek a bírák.

Az idei verseny egyik különlegessége egy világrekord-kísérlet volt, ahol a Linde 9 gyakornoka megkísérelte egy targonca mind a négy kerekét lecserélni a lehető legrövidebb idő alatt, ahogy a Forma 1-es kerékcserék is zajlanak a bokszutcában.

targonca

Ez végül 1 perc 8 másodperces idő alatt sikerült is, így az előírt 10 méteres tesztvezetést követően hivatalosan is Guinness-rekord született, melyet a Litvániából érkező Guinness-bíró, Mario Koike hitelesített.

A versenyen közel 200 targoncás indult, ebből 13 csapat saját országa színeiben, 18 céges csapat és 75 független targoncavezető.

csapat

A KION Group tagja, a több mint 130 éves múlttal rendelkező Linde Material Handling a világ egyik legnagyobb és leginnovatívabb, anyagmozgató gépek gyártásával, fejlesztésével és forgalmazásával foglalkozó vállalata: 100 országban van jelen, az értékesített termékek között helyet kapnak a legkülönfélébb dízel-, elektromos- és gázüzemű targoncák, valamint számos egyéb, az anyagmozgatáshoz szükséges gép. Az aschaffenburgi gyárkomplexum a világ legnagyobb és legmodernebb, anyagmozgató gépeket előállító üzeme.

Hazánkban az 1996 óta működő Linde Magyarország Anyagmozgatási Kft. képviseli az anyavállalatot: az új és használt targoncaértékesítés mellett szervizeléssel és bérbeadással is foglalkozik.

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

More details
Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője