2025. szeptember 14., vasárnap - Szeréna

Archívum

Ezek a legjobb kisvasutas kirándulások extrákkal

1490

kisvasut2A vasút a helyváltoztatás igazán élvezetes, ráadásul környezetbarát módja. Ha kisvasúton utazunk, az élmény nem is feltétlenül ér véget az utolsó állomáson, hiszen az utóbbi években számos új szolgáltatás épült ki a népszerű megállók környékén. Összeállításunkban hasznos tippeket adunk, hogyan tehetjük még izgalmasabbá a kisvasutazással egybekötött kirándulásainkat.

Bükk-fennsík

Az Eger fölé emelkedő Nagy-Eged szinte hívogat a Bükkbe. Szerencsére nem is nehezebb eljutni a hegység mélyébe, mint a város határába. Ráadásul akár egész napos körtúra is kerekedhet a programból. Ha a fő vasútállomáson vagy az egri vár megállóhelyén felszállunk a Szilvásváradra tartó mellékvonal járatára, egy órával, na meg két alagúttal később már a Szalajka-völgy kapujába érkezünk.

Innen az erdei vasút egészen a híres Fátyol-vízeséshez, a Bükk-fennsík tövéhez visz, de közben az emelkedő harmadát is leküzdi. A maradék kétharmadot a Bélapátfalva fölé tornyosuló Bél-kő tövéig a sárga sáv jelzésen tehetjük meg, ahonnan már egyenletesen lefelé vezet az út a Felsőtárkányi Állami Erdei Vasút Stimeczház végállomásáig.


erdeivasut1

Fáytolvízesés megálló

Bővebb információ az Egererdő Zrt. honlapján.


Éjszakai zakatolás a Zselicben

A Zselicről a legtöbbünk szemében meglehetősen idilli kép él. Ritkán lakott, dombos vidék, ahol ma is sok helyen találkozhatunk égig érő famatuzsálemekkel, a múlt századból itt felejtett parasztházakkal és kúriákkal, amikor pedig leszáll az éj, a fényszennyezéstől mentes égbolton csillagok milliárdjai ragyognak fel. Aki tett már nagyobb túrát errefelé, alighanem tapasztalhatta, hogy ez a kép bizony valódi, ráadásul nap mint nap átélhető. Aki pedig csak most szeretne megismerkedni a vidékkel, talán a legjobb összefoglalót kapja, ha az almamelléki erdei vasút egyik tematikus utazásán vesz részt.
annamellek
Annamellék

A menetrend szerinti járatokon kívül induló, előre meghirdetett nappali és éjszakai vonatozásokhoz a mindentől távoli Sasrét végállomáson az évszaknak megfelelő programok kapcsolódnak:

szakvezetéses séta a végállomás melletti ősbükkösben, csillagles, éjszakai rovarok fénycsapdás megfigyelése, szarvasbőgés-hallgatás, vagy csak egy hangulatos ebéd a sasréti vadászkastély teraszán.

Bővebb információ a Mecsekerdő Zrt. honlapján.

Vonatból hajóra

Európa egyik legnagyobb ártéri erdejében az élővilág és a víz kapcsolata határozza meg a mindennapokat, és mindebben az ember még erdőgazdálkodóként vagy vasútépítőkét is csak vendégként van jelen. Ezt tökéletesen érezni is lehet azon a közel félórás vonatúton, amelynek során a szerelvény Keselyűs állomásáról a Duna-parti végállomásra ér, hiszen már Keselyűsre is bő félórás út vezetett Szekszárd felől, erdőn-mezőn át.

gemenc
Gemenc: földön és vízen a Duna mentén

Így olyan helyekre is eljuthatunk, amelyek a folyó sodrása miatt nehezen elérhetők.

A 100 fő befogadóképességű hajó egyórás körútja idén nyáron június 5-én és augusztus 20-án indul innen, de a környék más kikötőiből egyéb időpontokban is találunk járatokat. Csoportok számára a hajó – a vasút járataihoz hasonlóan – különjáratként is megrendelhető.

Bővebb információ a Gemenc Zrt. honlapján.

Tovább a teljes cikkhez: Ezek a legjobb kisvasutas kirándulások extrákkal

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

More details
Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

More details
ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

More details
Építőipar Summit, 2025. október 2.

Építőipar Summit, 2025. október 2.

More details
Őszi állásbörzék 2025-ben

Őszi állásbörzék 2025-ben

More details
Kulturális kalandokat kínál a MÜPA az egész családnak

Kulturális kalandokat kínál a MÜPA az egész családnak

More details
Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

More details
Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője