2025. szeptember 12., péntek - Mária

Archívum

Az Év Boltja versenye 2018. március 9-ig

656

boltA verseny célja, hogy megtaláljuk Magyarország legkiválóbb élelmiszert és egyéb FMCG-termékeket kínáló üzleteit, illetve a vásárlóbarátság, az árukínálat, a fenntarthatóság, a szolgáltatások színvonala, az üzlet belső kialakítása, különleges szolgáltatásainak figyelembevételével felhívja a figyelmet a legkiemelkedőbb kereskedelmi egységekre.

A pályázatokat 2018. március 9-ig, 18 óráig várjuk! A versenyre 10 főkategóriában nevezhetnek üzletek, illetve az azokat működtető láncok.

Újdonság idén, hogy külön főkategóriával várjuk a benzinkúti shopok nevezéseit!

 A beadott pályaműveket részben a kereskedelemben, illetve az FMCG-gyártói szektorban ismert és elismert szakemberekből és kreatív, illetve kommunikációs szakemberekből álló zsűri, részben pedig az Élelmiszer Online-on zajló közönségszavazás keretében, a tágabb értelemben vett FMCG szakma képviselői és a vásárlók értékelik és díjazzák.

A versenyre pályázhat minden Magyarországon, a nevezési időszak alatt működő kisebb-nagyobb, elsődlegesen élelmiszert, illetve egyéb FMCG-terméket forgalmazó kiskereskedelmi egység üzemeltetője.

A nevezéseket folyamatosan várjuk!

​Az online közönségszavazást a nevezési határidő lezárása után, az Élelmiszer online felületén rendezzük meg, ahol 2018. áprilisáig lehet értékelni a versenyre beérkezett boltokat.

A nevezés ingyenes, egyetlen feltétele az elektronikus nevezési űrlap kitöltése és a dokumentációk feltöltése.

A verseny menete:

  • nevezési határidő: március 9.
  • online zsűrizés: március 23 – április 3.
  • személyes zsűrizés: április 5.
  • díjátadó: április 26.

További információ  azevboltja.elelmiszer.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

More details
Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

More details
ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

More details
Építőipar Summit, 2025. október 2.

Építőipar Summit, 2025. október 2.

More details
Őszi állásbörzék 2025-ben

Őszi állásbörzék 2025-ben

More details
Kulturális kalandokat kínál a MÜPA az egész családnak

Kulturális kalandokat kínál a MÜPA az egész családnak

More details
Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

More details
Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője