2026. június 10., szerda - Margit

Archívum

Virágot, bagettet, tiszta ruhát az Accor hotelekből!

1140

accor 50Az 50 éves AccorHotels most szakít a hagyományokkal. A jeles évfordulón a szállodacsoport új szolgáltatást jelentett be, amely szakít a hagyományos felfogással, miszerint a szállodáknak kizárólag a messziről érkezőket kell szolgálniuk - írta meg a Vendég & Hotel.

A cég a most elindított AccorLocal applikációval az AccorHotelshez tartozó szállodák közelében lakók számára is 24 órában elérhetővé teszi a helyi vállalkozások szolgáltatásait – a virágüzlettől kezdve a péken és ruhatisztítón át egészen a csomagküldésig. Másrészt pedig az applikációval a hotelek bizonyos szolgáltatásai (mint például a gyógyfürdő, masszázs, uszoda, jógaórák, co-working, elvihető reggeli) a szállóvendégek mellett a környéken élők számára is elérhetőek lettek.

Az egymásra találást segítő AccorLocal applikáció jelenleg több mint 250 szállodában tölthető le Franciaországban, de a tervek szerint 2018-ban egész Európában, majd szerte a világon elérhetővé válik. A jubileumi rendezvénysorozat keretében az AccorHotels tűzoltókat, tanárokat, tanulókat, nővéreket és helyi művészeket látott vendégül világszerte, ezzel ünnepelve a mindennapok hőseit, akik munkájukkal éltetik a helyi közösségeket. Ez volt a világ egyik legnagyobb születésnapi partija, ami jó alkalom volt arra, hogy a világszerte 250 000 munkatársat foglalkoztató szállodacsoport örömet szerezzen 90 000 vendégnek. Összesen 2 000 szállodában szerveztek eseményeket a helyi közösség számára, 6 650 ingyenéjszakával, 1000 gálavacsorával, villásreggelivel, 250 koncerttel és más különleges programmal várták a vendégeket

Magyarországon a cégcsoport mind a 17 szállodája, így a Sofitel, az MGallery by Sofitel, a Novotelek, Mercure-ök, Ibisek, Ibis Style-ok is bekapcsolódtak a programba. Az Ibis Aero-ban a közösségi kertet művelő helyieket látták vendégül, a Mercure Budapest Korona karácsonyi vásárt szervezett, a Sofitel meghívottjainak pedig lehetőségük volt kipróbálni a szálloda úszómedencéjét és jógaóráit. Mindemellett számos hotel nyílt nap keretében nyújtott betekintést kulisszatitkaiba: a Novotel Székesfehérvárban a látogatók például több munkakörben is kipróbálhatták magukat a hotel dolgozójaként, a Hotel Nemzeti Budapestben pedig Görbe Márk művészettörténész, a hotel alapítójának szépunokája tartott idegenvezetést a látogatóknak.

A jubileumi eseménysorozat kiváló alkalmat adott arra, hogy a szállodák megmutathassák adottságaikat, arra bíztatva ezzel a helyi lakosokat, hogy gyakrabban, akár szobafoglalás nélkül is keressék fel helyszíneiket.

(Forrás: Vendég & Hotel)
 
 
Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Rendkívüli érdeklődés a MÜPA eseménye iránt: a jövő nagy karmesterei Magyarországon

Rendkívüli érdeklődés a MÜPA eseménye iránt: a jövő nagy karmesterei Magyarországon

More details
Már nem a testépítők költik a legtöbbet étrend-kiegészítőkre

Már nem a testépítők költik a legtöbbet étrend-kiegészítőkre

More details
97. Ünnepi Könyvhét, 2026. június 11-14.

97. Ünnepi Könyvhét, 2026. június 11-14.

More details
Megjelent a legkisebbek krimije

Megjelent a legkisebbek krimije

More details
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.

BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.

More details
Űj kihívások előtt a magyar családok: TikTok, szorongás, figyelemzavar

Űj kihívások előtt a magyar családok: TikTok, szorongás, figyelemzavar

More details
Whiskis-mangós fagylaltot készített a világbajnok magyar mester

Whiskis-mangós fagylaltot készített a világbajnok magyar mester

More details
X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

More details
China Brand Fair, 2026. június 18-20.

China Brand Fair, 2026. június 18-20.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője