2026. április 6., hétfő - Vilmos, Bíborka

Archívum

Lassan már csak az öregek néznek tévét

874

mediafogyasztasA fiatal generáció mindössze 28%-a kapcsolja be a televíziót: számukra már az okostelefon, a PC és a laptop jelenti a médiafogyasztás központját – derült ki a Jófogás és a GKI több mint 10 ezer aktív internetezőt bevonó kutatásából. A legtöbb audiovizuális tartalmat még mindig otthon fogyasztjuk, de a korábban tévézésre fordított idő egyre inkább tolódik az internet irányába.

Generációk szerint előre haladva a háztartásokban egyre alacsonyabb számban találkozunk televíziókészülékkel (78%), és bár az okostelefon (80%) után ez a második leggyakrabban előforduló infokommunikációs eszköz, a jellemzően még mindig szüleivel élő Z generáció (1996 és 2007 között születettek) életében már közel sem játszik olyan fontos szerepet.

jofogas kutatas

Esetükben ugyanis az okostelefon (31%), a PC (26%) és a laptop (27%) jelenti a médiafogyasztás központját. A laptop egyébként az Y generáció (1980 és 1995 között születettek) esetében is központi helyet foglal el, hiszen 1/3-uk tartalomfogyasztása terelődik erre az eszközre.

Generációs különbségek nélkül elmondható, hogy a megkérdezettek többsége a világhálón szeret böngészni, legyen szó olvasnivalóról, zenéről vagy éppen filmekről, esetleg műsorokról.

Bár a tévézés a megkérdezettek 55%-ánál még mindig döntően az esti kikapcsolódás része, konkrét műsor miatt már csak 28%-unk kapcsolja be készülékét. A műsorválasztás gyakran ad-hoc módon, kapcsolgatással dől el, a legtöbben filmeket, ismeretterjesztő-, hír- és riportműsorokat, sorozatokat, sport és főzős műsorokat néznek.

A Z generáció mintegy negyedének van olyan kedvenc műsora, amit a tévében nem is adnak, így valamelyik online felületen követi akár heti rendszerességgel. A tévézők 65%-a jellemzően kiegészítő tevékenységként, csak a háttérben járatja a készüléket, a legkevesebb időt pedig az Y és X generáció szánja erre a tevékenységre.

jofogas 2

A hír- és riportműsorok népszerűsége generációnként igen eltérő, de a legtöbb korcsoport szívesebben nézi meg a híreket, minthogy elolvassa őket. Kivétel ez alól az Y generáció, amelynek tagjai épp olyan készséggel olvasnak, mint néznek híreket. A tévés híradók népszerűsége a kor előre haladtával nő: míg a Z generációnak csupán 55%-a, addig a Babyboomerek (1946 és 1964 között születettek) közül szinte mindenki nézi.

Egyre jellemzőbb ugyanakkor, hogy az aktuális hírekről szívesen tájékozódunk online is: 30%-unk ezt ráadásul tudatosan, bizonyos oldalak végig látogatásával teszi, de a gyűjtőoldalakon és közösségi oldalakon való keresgélést is 25-25%-ban preferáljuk. A Z generáció 44%-a az online hírek keresgélésekor elsősorban a közösségi oldalakra támaszkodik, és teszi ezt az Y generáció 1/3-a is.

jofogas 3

A Z-ket képernyő elé ültetni leginkább sorozatokkal és filmekkel lehet, de a tehetségkutató- és showműsoroknak is ők lehetnek az elsődleges célközönségei. Rájuk jellemző egyébként leginkább a műsorvisszanézés tevékenysége is.

A kutatás eredményeiből kivehető, hogy a tartalomfogyasztás egyre mobilabbá válik, a fiatalok körében a zene/rádió hallgatás például kifejezetten a napi rutin, így például az utazás és a munka része. Éppen ezért a mobiltelefon és mobilinternet előfizetések is beépültek a mindennapjainkba, ám azok keretével a legtöbben nem tudnak megfelelően gazdálkodni.

(Forrás: Jófogás - GKI - 24.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Hollókői Húsvéti Fesztivál, 2026. április 3-6.

Hollókői Húsvéti Fesztivál, 2026. április 3-6.

More details
Hungarikum Piknik Eger, 2026. április 4-5.

Hungarikum Piknik Eger, 2026. április 4-5.

More details
Kézműves Ízek Fesztiválja - Húsvéti mulatság, 2026. április 4.

Kézműves Ízek Fesztiválja - Húsvéti mulatság, 2026. április 4.

More details
Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál, 2026. április 2-4.

Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál, 2026. április 2-4.

More details
Sebesség Fesztivál, 2026. április 11-12.

Sebesség Fesztivál, 2026. április 11-12.

More details
Tulipánszüret Kőröshegyen

Tulipánszüret Kőröshegyen

More details
2. Építészet ünnepe és éjaszakája, 2026.április 25-26.

2. Építészet ünnepe és éjaszakája, 2026.április 25-26.

More details
Rekordrészvétellel zárult a 2026-os Bárány Napok program

Rekordrészvétellel zárult a 2026-os Bárány Napok program

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője