A Smarties-zal a harmincas évek végén találkozott Európában. Ennek ellenére az új édességet szerényen önmagáról nevezte el, legalábbis félig: a névben az egyik M a Mars családot jelenti, a másik pedig a Murrie családot, akik akkoriban a nagy rivális Hershey csokigyárat vitték, és eleinte közösen gyártották a csokigolyót.

Az M&M's óriási siker lett a második világháborúban harcoló amerikai katonák között - ez volt ugyanis az egyetlen édesség, ami az észak-afrikai vagy csendes-óceáni hadszínterek hőségében sem olvadt gusztustalan masszává az ember zsebében vagy hátizsákjában. Az első években gyakorlatilag a teljes készlet egyből a frontra ment a gyárból, aztán a háború után a siker már borítékolható volt a gyerekek körében is. A klasszikus tejcsokis mellé bemutatkozott a mogyorós, a mandulás, meg az összes többi ízvariáció, és beindult a különféle színű csokigolyókat más-más jellemvonásokkal megszemélyesítő reklámkampány.

Aztán 1976-ban, egyik napról a másikra a piros M&M's eltűnt az édességes csomagokból, annak ellenére, hogy a reklámokban ő volt a központi és legnépszerűbb figura. Egészen 1987-ig nem is gyártották.

Az évtizedes szünet hátterében egy ételszínezék áll, Európában E123, Amerikában Red No. 2 a neve. Annak idején nagyon népszerű adalékanyag volt, főleg édességek és üdítőitalok gyártásánál használták. 1970-ben aztán egy orosz tudományos kutatás kimutatta, hogy a kísérleti patkányok 26%-ánál az ételszínezék rákot okoz. Bár a kísérlet nem volt túl magas színvonalú (mindössze 50 kísérleti alany volt, kontrollcsoport nélkül, és 33 hónapon keresztül kaptak óriási adagokat a vizsgált anyagból), a Red No. 2-ből az élelmiszeripar óriási mennyiséget használt, ezért a kutatók és élelmiszerbiztonsági szervek eléggé rápörögtek a témára. Kísérlet kísérletet követett, de egyértelmű bizonyítékot egyik sem tudott felmutatni.

1975-ben végül az amerikai élelmiszerfelügyelet, az FDA megelégelte a dolgot, és maga végzett el egy óriási vizsgálatot. Ha az oroszok kutatására azt mondtuk, nem volt magas színvonalú, hát, ennek a színvonala a Mariana-árok mélységeit súrolta. A kutatócsoport többször lecserélődött menetközben, az újak önkényesen válogattak az addigi eredményekből, hogy mire építenek, és mit hagynak figyelmen kívül. Visszaemlékezések szerint előfordult, hogy összekeverték a kísérleti egereket a kontrollcsoporttal, de az is, hogy ha elpusztult egy állat, a tetemet egyszerűen otthagyták rothadni a többiek között a ketrecben. Akárhogy is, a kísérlet eredménye az volt, hogy a Red No. 2 nem veszélyes.

Ez azonban már késő volt. A bulvársajtó felkapta a témát, és hosszan csámcsogott a kutatások egymásnak ellentmondó adatain, az összevissza beszélő tudósokon, az olvasók pedig már akkor is vevők voltak a pánikkeltésre, a “gonosz élelmiszeripar megmérgezi a gyerekeinket” narratívára. Hiába hozták ki végül konszenzusos eredménynek a tudósok, hogy napi 7500 doboz Red No. 2-vel színezett üdítőt kellene elfogyasztani ahhoz, hogy valóban veszélyes legyen az ételfesték, az FDA a közvélemény nyomására betiltotta a használatát.

A teljes cikk az index.hu oldalán olvasható >>