Friss hírek

Archívum

56. Műegyetemi Állásbörze, 2024. október 8-9.

56. Műegyetemi Állásbörze, 2024. október 8-9.

Eseményfigyelő 1650

A mérnöki és technológiai iparágban helyezkedne el legszívesebben az egyetemi hallgatók többsége a diploma megszerzése után, derült ki az 56. Műegyetemi Állásbörze szervezői által készített kutatásból. A válaszadók háromnegyede főként nemzetközi cégeknél dolgozna, de a kitöltők közel fele a magánszektort is megjelölte ebben a kérdéskörben. A felmérésből az is kirajzolódott, hogy melyek a legnépszerűbb cégek a jövő munkavállalói számára.

Több mint 500 hallgató és friss diplomás töltötte ki az 56. Műegyetemi Állásbörze szervezőinek legfrissebb felmérését, melyben többek között arra keresték a választ, hogy a válaszadók hogyan értékelik a választott szakirányukat, és hogy milyen munkahelyek, pozíciók érdeklik őket leginkább karrierjük kezdetén. A Műegyetemi Hallgatói Kft.(MÜHASZ) meghallgat, és a kérdőívezést is azért végzi, hogy a leendő munkavállalók kedvére tegyen, ez alapján alakítják ki a kiállító partnereket is.

A kutatás eredményei szerint a hallgatók és friss diplomások 84 százaléka érdeklődési kör alapján választotta a szakirányát, de 77 százalékuk a karrierlehetőséget, a jövőben kereseti lehetőséget is megjelölte okként. Mint kiderült, a többség ráadásul jól is döntött, hiszen ötből négyen (82 százalék) saját bevallásuk szerint elégedettek azzal a szakkal, amit elvégeztek, és közülük majdnem mindenki a szakmájához kapcsolódó kiegészítő képzésre jelentkeznek még a jövőben.

Egytől ötig terjedő skálán a válaszadók a mérnöki és technológiai iparágat jelölték a számukra legvonzóbbnak (4,6) a munkaerőpiacon, ezt követte szorosan az egészségügy (4,4) és a pénzügyi és banki szektor (4,3) a dobogó második illetve harmadik fokán. A legkevésbé a marketing és reklám (3,5) és az oktatás (3,2) vonzó a diákok számára.A felmérés készítői arra is kíváncsiak voltak, hogy a résztvevők milyen szegmensben keresgélnek leginkább állásokat.

A legtöbbe (73 százalék) a nemzetközi cégeket jelölte meg, a kitöltők 54 százaléka a magánszektorban is nézelődik, a közszférában 34 százalék helyezkedne el, a nonprofit szektort 30 százalék választotta, a startupokat pedig mindössze 18 százalék tartja elképzelhetőnek munkahelyéül.A kérdőívben kitértek arra is, hogy a hallgatók melyik vállalatnál szeretnének elhelyezkedni leginkább a diploma megszerzése után, ha van preferenciájuk. Bár mivel számos területről érkeztek kitöltések, a cégek eloszlását fenntartással kell kezelni, de kiemelkedően sokszor szerepelt a válaszok között a Telekom, a Mol, a Coca-Cola, a Yettel, a Bosch, az OTP és az Audi is.

Az említett vállalatok közül több is kiállítóként lesz jelen 2024. október 8-án és 9-én a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen az 56. Műegyetemi Állásbörzén, ahová a friss felmérés szerint a látogatók 94 százaléka álláskeresés céljából megy el, de gyakornoki lehetőségek keresése és információgyűjtés miatt is sokan jelen lesznek a rendre tízezreket megmozgató rendezvényen, amelyre ezen a linken lehet regisztrálni: https://www.muegyetemiallasborze.hu/regisztracio.

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026