Friss hírek

Archívum

Újabb natúrpark alakult

Újabb natúrpark alakult

Eseményfigyelő 894

zselic2A kaposmérői Faluházban kihirdették az ország immár tizenharmadik natúrparkját, a Zselici Ezüsthárs Natúrparkot.A cím viselésére feljogosító, Nagy István agrárminiszter kézjegyével ellátott dokumentumot Balczó Bertalan, természetvédelemért felelős helyettes államtitkár nyújtotta át a tizennégy községet magába foglaló...

...natúrparki szervezet vezetőjének, Prukner Gábornak, Kaposmérő polgármesterének.

Az ünnepségen beszédet mondott még Básthy Béla, a Magyar Natúrpark Szövetség elnöke, előadás hangzott el a natúrpark értékeiről, valamint a helyi néptánc együttesek műsora is színesítette a programot.

zselic

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság működési területén az újonnan megalakult Ezüsthárs Natúrpark már a negyedik ilyen státuszú terület, így az ország natúrparkjainak közel harmada itt található. Ez a tény mindenképpen a Dél-Dunántúl természeti-, táji értékeinek sokaságát, a hagyományos gazdálkodási módok fenntartása iránti igényt bizonyítja.

A nemzeti park arról is beszámolt, hogy a Dél-Mezőföld Tájvédelmi Körzet területét is érintő turistautakat takarították ki és tették járhatóvá a dunaföldvári polgári természetőrök a Dunatúra Egyesület tagjaival közösen. A tél folyamán az utakra eső faágakat, kidőlt fákat húzták félre, eltakarították a szemetet a turistaútról és környékéről.

fogasir

A 26 km hosszú, zöld jelzéssel felfestett turistaút Dunaföldvárról indul, és a tájvédelmi körzet Oláh-völgyi szakaszát is érinti. A dunaföldvári polgári természetőrök már több mint 10 éve segítik a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság munkáját. Mintegy 50 km túraútvonalat jelöltek ki, illetve újítottak meg. Az útvonalakat egész évben karbantartják, biztosítva ezzel a mindenkori járhatóságot.

Emellett számos feladatot látnak el – kézműves foglalkozásokat tartanak az újrahasznosítás jegyében, szemétgyűjtési akciókat, programokat szerveznek, melyek a Dunaföldváron, illetve a környékén élők, valamint az odaérkező kirándulók javát szolgálják úgy, hogy közben a természetvédelmi érdekeket is képviselik.

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Népszerű tartalmak

Tartalom galéria

Walk My World: mitológiai világba léphetünk a Millenárison 2026. október 31-ig
Walk My World: mitológiai világba léphetünk a Millenárison 2026. október 31-ig
Internet Hungary 2026: „A nagy honvisszafoglalás” – két nap arról, kié lesz a magyar digitális piac
Internet Hungary 2026: „A nagy honvisszafoglalás” – két nap arról, kié lesz a magyar digitális piac
World Press Photo 2026: a világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
World Press Photo 2026: a világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
HR Fest Budapest 2026 – ahol a HR legégetőbb kérdései kerülnek terítékre
HR Fest Budapest 2026 – ahol a HR legégetőbb kérdései kerülnek terítékre
Turizmus Világnapja 2026: közel száz programmal ünnepel Magyarország
Turizmus Világnapja 2026: közel száz programmal ünnepel Magyarország
Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. szeptember 28. – november 15.
Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. szeptember 28. – november 15.
Müpa Egyetemi Nap - A kulisszák mögött
Müpa Egyetemi Nap - A kulisszák mögött
A Cinema City vásznaira költözik Az Árulók 5. évad nyitóepizódja
A Cinema City vásznaira költözik Az Árulók 5. évad nyitóepizódja
Európai Nyelvek Napja - a nyelvek összekötnek
Európai Nyelvek Napja - a nyelvek összekötnek