Friss hírek

Archívum

Közösségi tér és faluközpont épül Egerszalókon

Közösségi tér és faluközpont épül Egerszalókon

Eseményfigyelő 611

egerszalok3A fenntartható turizmusfejlesztésre pályázott és 260 millió forint támogatást nyert el az egerszalóki önkormányzat. Ahhoz, hogy megvalósulhassanak az elképzelések területet vásárolt az önkormányzat - tájékoztatta lapunkat Varga István polgármester, - amelyre 80 millió forintot költöttek. A fejlesztés pedig a pályázati támogatáson kívül,...

...50 millió forint önerő felhasználásával készül el. A kivitelezési munkákat elkezdték és a tervek szerint idén szeptember végén fejezik be.

Az új településközpontban cukrászdát és kávézót, turisztikai információs irodát nyitnak. Ezek mellett kisebb játszóteret alakítanak ki a gyerekeknek, valamint pihenőparkot is létesítenek. A téren kapnak helyet a távolsági autóbuszmegállók, továbbá egy nagyméretű Led-falat is felszerelnek, amelyről a legfontosabb helyi információkról tájékozódhatnak majd az érdeklődők.

egerszalok

Az irodában egyébként helyi kézműves termékeket, például a szalóki termálvízből készült testápolót- és gyógykrémet, helyi sajtolású szőlőmagolajat, lekvárokat, szörpöket, borokat, sajtokat is vásárolhatnak a Gyógyvizek Völgyébe látogatók. Emellett a szálláshelyekről, az éttermekről, a borászatokról, a gasztronómiai helyek kínálatáról is kaphatnak információkat. A tervek szerint a főtéren kisebb szórakoztató programokat is szerveznek majd az érkező csoportoknak, a családoknak és a helybelieknek.

Egerszalók első számú vezetője azt is kiemelte, hogy a falu arculatából eddig hiányzott a központ tér, amelyet a korábbi építkezések miatt nehezen lehetett volna megvalósítani. A megnövekedett közúti- és turistaforgalom miatt viszont szükségessé vált ennek a kialakítása. Ezt később közúti lámpás irányítással szeretnének ellátni. Tavaly mintegy négy százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma a gyógyvizéről híres községben, amely megközelítette a 240 ezeret. Tovább bővültek a szállás- és a vendéglátó helyek.

egerszalok2

Miután Egerszalókot nemrég gyógyhellyé nyilvánították, így várhatóan újabb fejlesztéseket valósíthatnak meg. Például erősödhet a kerékpáros turizmus a faluban és környékén. De a fiatalok megtartása érdekében az önkormányzat sportfejlesztési programot is megvalósít. A helyben élő ifjú családokat, illetve a letelepülni szándékozó fiatalokat 500 ezer forint vissza nem térítendő támogatással segítik.

Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Népszerű tartalmak

Tartalom galéria

Walk My World: mitológiai világba léphetünk a Millenárison 2026. október 31-ig
Walk My World: mitológiai világba léphetünk a Millenárison 2026. október 31-ig
Internet Hungary 2026: „A nagy honvisszafoglalás” – két nap arról, kié lesz a magyar digitális piac
Internet Hungary 2026: „A nagy honvisszafoglalás” – két nap arról, kié lesz a magyar digitális piac
World Press Photo 2026: a világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
World Press Photo 2026: a világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
HR Fest Budapest 2026 – ahol a HR legégetőbb kérdései kerülnek terítékre
HR Fest Budapest 2026 – ahol a HR legégetőbb kérdései kerülnek terítékre
Turizmus Világnapja 2026: közel száz programmal ünnepel Magyarország
Turizmus Világnapja 2026: közel száz programmal ünnepel Magyarország
Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. szeptember 28. – november 15.
Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. szeptember 28. – november 15.
Müpa Egyetemi Nap - A kulisszák mögött
Müpa Egyetemi Nap - A kulisszák mögött
A Cinema City vásznaira költözik Az Árulók 5. évad nyitóepizódja
A Cinema City vásznaira költözik Az Árulók 5. évad nyitóepizódja
Európai Nyelvek Napja - a nyelvek összekötnek
Európai Nyelvek Napja - a nyelvek összekötnek