Friss hírek

Archívum

Egyre több magyar család mond nemet az otthoni karácsonyra

Egyre több magyar család mond nemet az otthoni karácsonyra

Eseményfigyelő 1324

Az előző év tapasztalatai és az idei előfoglalások alapján elmondható, hogy egyre több magyar család fordít hátat a hagyományoknak, és mond nemet az otthoni karácsonynak, kiszabadulva ezzel a főzés-mosogatás-sütés nyomasztó köréből, helyette inkább valódi pihenéssel töltik az év utolsó napjait. A penzcentrum.hu többek között annak járt utána, van-e még szabad szállodai szoba az ország legnépszerűbb fürdővárosaiban, és hogy milyen mélyen kell a zsebünkbe nyúlnunk, ha itt szeretnénk szállást foglalni.

A karácsony és a szilveszter évek óta kiemelt időszaknak számít a magyar szállodákban, mindkét ünnep idején teltházzal üzemelnek.

A szilveszteri kikapcsolódás mellett egyre keresettebbek a karácsonyi ajánlatok is. 2016-ról 2017-re 120 százalékkal, míg 2017-ről 2018-ra 85 százalékkal nőtt a forgalom a december 22-26 közötti időszakban

- tudtuk meg Kelemen Lilitől, a Szállás.hu PR menedzserétől. Lehet még szállást találni, de aki hátat szeretne fordítani a nagy főzésnek és a vendégek utáni mosogatásnak, takarításnak, jobb, ha mielőbb cselekszik, ha népszerű településre és közkedvelt szállodába vágyik. Ezek jellemzően a fürdővárosok, nagy múltú történelmi városok, és a népszerű wellnessközőpontok.

Ilyenkor a 4 csillagos szállodák iránt fokozódik a kereslet, így a december számukra kiemelkedő időszak: a szállásadók kiemelt csomagajánlatokkal készülnek, nehéz átlagárat meghatározni. Az egyik legnépszerűbb magyar városban, Egerben találni még szálláshelyet: egy négy tagú család december 23. és 27. között: a négycsillagos Thermal Park Egerszalókban egy négyfős csalás 279 200 forintért szállhat meg félpanziós ellátással. Nefelejcs Hotelben ugyanezekkel a kondíciókkal 214 400 forintért.

Talán Budapesten a legszélesebb még a választék, a Lion’s Garden 212 400 forintért kínál szállást a családoknak az ünnepek alatt, a Rubin Wellness&Conference Hotel 149 830 forintért, de van még hely a háromcsillagos Hotel Zuglóban is: 122 400 forint az ára.

A külföldi úti célok is fogynak

Az elmúlt években folyamatosan erősödő trendnek látjuk, hogy egyre többen döntenek a rohanós, stresszes, feszült készülődés helyett a közös, nyugodt, tengerparti töltődés mellett az ünnepi időszakban. Az eddigi adatok alapján idén is azt látjuk, hogy tovább nő azoknak a száma, akik a tárgyi ajándékok helyett inkább egy életre szóló, családi vagy baráti élmény mellett döntenek"

- mondta el a Pénzcentrumnak Nagy Viktória, az Invia marketing menedzsere.

Miközben továbbra is sokan fordítják az ünnepek körüli szabadnapjaikat (illetve a téli szünetet) egy síútra vagy európai városlátogatásra (kifejezetten keresettek a szervezett, idegenvezetős, buszos utazások a közeli országokba, pl. Prága, Toszkána, Krakkó, Ausztria), egyre népszerűbbek a télen is nyári úticélok - ezek közül a legnagyobb kiugrást a korábbi évekhez képest eddig Tenerife mutatja. A Kanári-szigetek azonban még így is a 2. helyen áll, a legyőzhetetlen, mindig első Egyiptom után, és az Emirátusok, azon belül is Dubai előtt, őket pedig a Maldív-szigetek és Thaiföld követik, miközben egyre keresettebb a Dominikai Köztársaság is.

Az árak nagyon széles skálán mozognak, attól függően, hogy csak szállást foglalunk vagy komplett repülős csomagot, és természetesen a szálloda kategóriája is befolyásolja: míg egy egzotikus úticél jóval 1 millió forint felett is lehet, addig egy egyiptomi utazás, szállással és ellátással 4 fő részére jellemzően 800-900 ezer forint körüli áron (a szálláshely kategóriájának függvényében) érhető el.

Mint minden ünnepi időszak, így ez is kiemelt, emiatt helyenként magasabb árakkal érdemes számolni, sok esetben pedig karácsonyi vagy szilveszteri vacsora felárral, illetve egyéb extra költséggel is terveznünk kell. Ráadásul az idei évre elérhető ajánlatok száma mostanra erősen korlátozott: a többségük már betelt, de azért aki nagyon szeretne, találhat még jó üdülést.

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.