A kiemelt turisztikai térségek vonzerejének növelésére indította el a kormány a strandfejlesztési program II. ütemét: a vízparti települések több mint 4,4 milliárd forintos támogatást kaptak összesen 43 szabadstrand fejlesztésére. A…
A Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) kommunikációs igazgatójának elmondása alapján már a külföldre utazó magyarok 60 százaléka köt biztosítást, ez pedig javuló arány az előző évek alig 50 százalékához képest.Lambert Gábor…
Az augusztus 14-től 21-ig tartó karneváli programsorozat keretében több mint száz kulturális rendezvény várja az érdeklődőket. A karnevál történetében a legtöbb, 18 virágkocsi színesíti majd az augusztus 20-i menetet. Az…
Országszerte 168 helyszínen 853 vízi élményeszköz üzemeltetési körülményeit ellenőrizték strandokon, fürdőkben, aquaparkokban az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által elrendelt vizsgálaton, ezek kevesebb, mint tizedének használatát kellett ideiglenesen megtiltani a…
A gyomaendrődi Liget Fürdő idén a fiataloknak és a felnőtteknek kedvez fejlesztéseivel. A csúszdapark látványtervei már elkészültek. Gyomaendrőd önkormányzata árverésen vásárolt egy négyállásos csúszdaparkot, melyet további csúszdákkal kiegészítve szeretne megépíteni,…
Az Egyesült Államokban egyre elterjedtebb a 23andMe DNS-minta értékelésének otthon is elvégezhető eszköze, amely alkalmas arra, hogy kimutassa a vizsgálatot végző személy őseinek származási országát. Ebből indult néhány éve egy…
Közel egymilliárd forintos, saját erőből megvalósított beruházás keretében újították fel a Zalakarosi Fürdő gyógycentrumát és gyógykertjét, amelyet június 23-án avattak fel. Sifter Rózsa, Zala megyei kormánymegbízott az átadáson azt mondta:…