Friss hírek

Archívum

Több mint 100 pünkösdi és gyermeknapi program országszerte

Több mint 100 pünkösdi és gyermeknapi program országszerte

Eseményfigyelő 769

Idén a pünkösdi hosszú hétvége egybeesik a gyereknappal, így még több program várja a családokat országszerte. Az alábbi összeállításban a csodalatosmagyarorszag.hu segítségével a Balaton mentén zajló eseményekre is rá lehet keresni. 

A Pünkösd az ószövetségből eredő újszövetségi ünnep lett. A keresztény ünnepet az egyház a húsvét utáni ötvenedik napon ünnepli. A húsvéthoz hasonlóan a pünkösd is mozgó ünnep, és általában május végén vagy június elején van, idén május 28-29-én. A Pünkösd az újjászületés, megújulás időszaka is, amikor a hívők felidézik az apostolok és Jézus Krisztus elős tanítványainak bátor bizonyságtételét, amelynek nyomán az egyház megszületett.

A gyerekek ünnepe, azaz a Nemzetközi Gyermeknap Törökországból ered, ahol 1920. április 23-án ünnepelték meg legelőször a kicsiket. Ezt a mintát vették át 1925-ben a Nemzetközi Gyermekjóléti Konferencián, ahol arról döntöttek, hogy mostantól a nyugati országokban szintén megünneplésre kerüljön a gyermeknap. Közép- és Kelet-Európában a gyermeknap dátumáról a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség döntött: 1949 novemberében határoztak arról, hogy e jeles esemény minden évben május utolsó vasárnapja legyen.

Több mint 100 pünkösdi és gyermeknapi program országszerte >>

Balatoni programok pümkösdre és gyereknapra >>

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.