Friss hírek

Archívum

SUP világbajnokság Balatonfüreden, 2021. szeptember 9-12.

SUP világbajnokság Balatonfüreden, 2021. szeptember 9-12.

Eseményfigyelő 1695

A Tagore sétányon egy nagyobb tribün várja az érdeklődőket, onnan jól láthatók majd a csütörtöktől vasárnapig zajló versenyek. Belépőjegyet nem kérnek a szervezők, minden rendezvény szabadon látogatható.

Ötven ország több mint ötszáz versenyzője áll rajthoz a balatonfüredi SUP világbajnokságon, ez lesz a rendkívül dinamikusan fejlődő új sportág legjelentősebb idei eseménye. A szeptember 9-12. között zajló eseményhez kapcsolódóan borosgazdák várják az érdeklődőket a parton.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség szervezte világbajnokság érdekessége, hogy a világ minden részéről, még Ázsiából is érkező profi versenyzők mellett a felfújható SUP kategóriában amatőr sportolók is rajthoz állhatnak.

A külföldiek mellett több magyar versenyző is címvédésre készül. Ez a sportág mindössze második világbajnoksága, tavaly a járvány miatt elmaradt, az elsőt 2019-ben Kínában rendezték.

A rövid és közép távú ügyességi futamok a partról is jól követhetők lesznek. A Tagore sétányon egy nagyobb tribün várja az érdeklődőket, innen jól láthatók majd a csütörtöktől vasárnapig zajló versenyek.

A versenyzők a Tagore sétányon álló Széchenyi szobor előtti vízfelületről rajtolnak, majd a Vitorlás tér felé evezve jutnak ki a nyílt vízre.

furedter

A parton két óriás kivetítőn is figyelemmel lehet követni a versenyeket, hiszen drónokkal, több kamerával közvetítik majd az eseményeket. Igazán látványosnak ígérkeznek a technikai futamok, ezek teljesen a part közelében zajlanak majd, itt esetenként egymást is kiszorítva, bójákat kell kerülniük a versenyzőknek. Szintén izgalmas rajtot ígér a felfújható kategória versenye, ahol közel kétszázan mérik össze tudásukat, köztük számos amatőrrel. A verseny szombaton 12.30-kor kezdődik.

A Tagore sétányon SUP bemutatók, kiállítók várják az érdeklődőket, a versenyeket zene kíséri, illetve a parton szakemberek kommentálják majd a küzdelmet.

A sétányon kisebb borfesztivál is várja az érdeklődőket, a borházak szeptember 8-11. között naponta 9-23 óráig lesznek nyitva, szeptember 12-én, vasárnap pedig 9-17 óra között – olvasható Balatonfüred honlapján.

| Forrás: csodalatosbalaton.hu

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026