Friss hírek

Archívum

Stadionkoncertek lesznek Debrecenben

Stadionkoncertek lesznek Debrecenben

Eseményfigyelő 732

A koronavírus-járvány miatt az idén a Campus Fesztivált nem tudták megtartani, de így sem maradnak neves fellépők nélkül Debrecenben.

Augusztus 19-én, 20-án, 21-én és 22-én, azaz négy estén át nyolc kiemelt koncert várja majd a Nagyerdei Stadionba látogató közönséget, amely szabadtéren, ültetett formában, a járványügyi szabályoknak megfelelően szórakozhat.

A koncertekre névre szólóan, szektorokba lehet jegyet vásárolni.

A négy augusztusi estén Majka&Curtis, Kowalsky meg a Vega, Rúzsa Magdi, a Bagossy Brothers Company, Szabó Balázs Bandája, Horváth Tamás, a Follow the Flow és a Punnany Massif lép fel.

A stadion mellett a szomszédos Víztoronykert is jó lehetőséget teremt a koncertezéshez: augusztus közepétől szeptember végig 500 fős, vagy nagyobb nevek esetében dupla, kétszer 500 fős koncerteket is tartanak - ismertette a további nagyerdei programlehetőségeket Miklósvölgyi Péter főszervező.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón azt mondta: jobb ma az ilyen rendezvényeket lemondani.

(Forrás: infostart.hu)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál
World Press Photo 2026. november 8-ig -  A világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
World Press Photo 2026. november 8-ig - A világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. november 15-ig
Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. november 15-ig
Novemberben jön a Modern Gyárak Éjszakája
Novemberben jön a Modern Gyárak Éjszakája
Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben