Friss hírek

Archívum

Skanzen Pünkösdi Örökség Ünnep

Skanzen Pünkösdi Örökség Ünnep

Eseményfigyelő 1113

Az idén 50 éves Skanzen Pünkösdi Örökség Ünnepen közel 30 szellemi kulturális örökségét őrző közösség mutatkozik be pünkösdvasárnap és pünkösdhétfőn. Mindkét nap zene, tánc, kézműves bemutatók és kirakodóvásár várja az érdeklődőket, ahol átélhetjük a sok évszázados hagyományok közösségi kapcsolatokat teremtő erejét is.

Novaji remélés, tradicionális dudazene, hajdúdorogi Krisztus-katonák és a magyarországi Mária-tisztelethez kapcsolódó hagyományok – a nemzeti jegyzékbe 2016-ban felkerült szellemi kulturális örökségeink. Ezek is láthatók és hallhatók a szentendrei Skanzen Pünkösdi Örökség Ünnepén. Az idén hetedik alkalommal megrendezett ünnepen a magyar nemzeti jegyzékben szereplő szellemi kulturális örökségek egy helyszínen mutatják be szokásaikat, kézműves és szóbeli hagyományaikat.

A Pünkösdhöz kapcsolódó pünkösdi királyválasztás és királyné-járás szokása mellett bepillanthatunk az egri fertálymesterség titkaiba, a kékfestés tudományát nagykőrösi, a gyékényszövés technikáját tápéi mesterektől leshetjük el, de kiderül az is, hogyan varrják leheletfinom cérnából a halasi csipkét. Felfedjük a bajai halászlé és a karcagi birkapörkölt készítésének fortélyait és megkóstolhatjuk a „Nemtudom” szilvából készülő szatmári szilvalekvárt és a borsodnádasdi molnárkalácsot, ami valójában egy ostyafajta. Selmecbányai diákok, illetve a jogutód intézmények diákjai víg nótákat énekelnek és megtudhatjuk azt is, hogy a Kossuth-kultusznak különleges, semmihez sem hasonlítható hagyománya alakult ki Cegléden.

Részletes program itt olvasható »

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.