Friss hírek

Archívum

Sétafesztivált rendeznek Budapesten, 2020. október 16-18.

Sétafesztivált rendeznek Budapesten, 2020. október 16-18.

Eseményfigyelő 727

A zsidó kulturális örökséget bemutató túrák, irodalmi és kávéházi séták mellett koncert és faültetés is várja az érdeklődőket a péntektől vasárnapig tartó budapesti Sétafesztiválon.

A Sétafesztiválhoz több sétáltató cég is csatlakozott, a csoportokat idegenvezetők, az adott téma szakértői kísérik. A programokon a részvétel ingyenes, csupán regisztráció szükséges.

A Sétafesztivál első napján – a hagyományokat folytatva – idén is elültetnek egy fát a Gutenberg téren, annak a háznak a szomszédságában, ahol Heller Ágnes élt. Ezt követően a Szent Efrém Férfikar ad koncertet, amelyen a Wings című lemezükről adnak elő hindi, dél-afrikai, spanyol, héber, ószláv és magyar nyelvű szakrális zenei anyagot.

A hétvégi séták között szerepel a Füvészkert, Józsefváros Palotanegyede, a Salgótarjáni utcai zsidó temető és a Semmelweis Egyetem, részletek és regisztráció a www.mazsike.hu oldalon érhető el.

A nyitóképen a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga.

(Forrás: kultura.hu)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Egyiptom kincsei várnak a Bálnában: vár a fáraók világa
Egyiptom kincsei várnak a Bálnában: vár a fáraók világa
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
Winter Dog Show 2027 – Nemzetközi kutyakiállítás Budapesten
Winter Dog Show 2027 – Nemzetközi kutyakiállítás Budapesten
Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap, 2026. november 4.
Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap, 2026. november 4.
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója