Friss hírek

Archívum

Rendhagyó advent Debrecenben

Rendhagyó advent Debrecenben

Eseményfigyelő 747

A koronavírus járvány terjedésének lassítása érdekében idén elmaradnak az adventi programok és az adventi vásár Debrecenben.

A Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. bízik abban, hogy a kormány és a város járványügyi intézkedéseivel összhangban, a szigorú maszkviselés mellett ez a döntés is mérsékelni fogja az új megbetegedések számát Debrecenben – fogalmaznak közleményükben.

Bár hagyományos programok és vásár nem lesznek, de advent első vasárnapján Debrecen ismét ünnepi fénybe borult. Idén mintegy 200.000 fényforrást szereltek fel a városban, a főtéren a karácsonyfát pedig 16.500 égő díszíti majd.

A Piac utca teljes hosszában a Kossuth tértől a Petőfi térig, a Nagytemplom mögötti Emlékkertben, a Kálvin téren, a nyugati kiskörúton, a Szent Anna utcán gyertyák és angyalkák, a Darabos utcán karácsonyi csillagok, a Burgundia utcán, a Sumen utcán 10 csillag és 20 fénycsóva, a Simonffy utcán angyalkák, a Hal közben fénycsóvák, valamint Kismacson, Nagymacson, Bánkon, Dombostanyán, Ondódon és Józsán harangdíszek alkotják a díszkivilágítást.

A Kossuth téren. az Aranybika szállótól a Nagytemplomig tartó szakaszon – összesen 90 fán – is LED-égőket helyeztek el. Így az elmúlt évek folyamatos fejlesztéseinek köszönhetően ma már teljes mértékben energiatakarékos, a hagyományos izzóknál lényegesen nagyobb élettartamú és fényerejű fényforrások alkotják a debreceni karácsonyi díszkivilágítást. A Piac utcán újra látható lesz a hagyományosan igen népszerű fényfa és a fényszökőkút is.

Újdonságok is kerülnek – a néhány éve már látható harsonát fújó stilizált angyalfigurák és karácsonyi gömbök mellé – a karácsonyi díszkivilágításba. A Dósa Nádor téren és a Csapó utcán 15 darab Csillagszóró díszmotívumot helyeztek fel a már átadott kandeláberekre. Az adventi villamosok is újra elindultak.

Az ünnephez kapcsolódóan a Főnix Rendezvényszervező a közkedvelt adventi filmes délutánokat is az Apolló moziból az online térbe költözteti. Az egyházi felekezetek képviselői a lelki feltöltődést garantáló vetítéseket követően ugyanis a Kölcsey Központból – közönség nélkül – az érdeklődőkkel online beszélgetnek a filmről. A nézők az alkotásokat a SentFilm (keresztény filmek honlapján), a beszélgetéseket is a filmszínház közösségi oldalán követhetik majd figyelemmel.

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026