Friss hírek

Archívum

Országos Gulyásverseny és Pásztortalálkozó, 2023. május 27.

Országos Gulyásverseny és Pásztortalálkozó, 2023. május 27.

Eseményfigyelő 1090

A minden évben Pünkösd szombatján megrendezett Országos Gulyásverseny és Pásztortalálkozón idén 27-dik alkalommal, május 27-én gyűlnek össze az ország számos pontjáról érkező gulyások a hortobágyi Pusztai Állatparkban, hogy a pénteki nap selejtezői után szombaton a legjobbak a nagyközönség előtt is számot adjanak mesterségbeli tudásukról.

A főbb versenyszámok, melyek mindennapi munkájuk során előforduló feladatokból tevődnek össze a következők: marhakifogás, vízhúzás, pányvadobás, gulyásbot és karikás ostor használat. A kétnapos Gulyásverseny elmaradhatatlan záróakkordja minden évben a közreműködők és a közönség közös csergetése. A Gulyásverseny kísérő rendezvénye az immár szintén hagyományosan, az idén fennállásának 70-dik évfordulóját ünneplő debreceni Hajdú Táncegyüttes által megrendezett Pásztortánc verseny, mely során a hortobágyi pásztorok táncaival ismerkedhetnek az érdeklődők.

A rendezvény ideje alatt elvegyülhetünk a Kilenclyukú hídtól 1.5 km-re lévő Pusztai Állatparkban a népművészeti vásár forgatagában, valamint hagyományos pásztorételeket is kóstolhatnak. A jellegzetes alföldi állattartó épületek között sétálva számos régi, magyar állatfajjal ismerkedhetnek a látogatók. Ha szeretne bepillantást nyerni a pásztorok egyre inkább eltűnő világába, ha szívesen megkóstolná ízletes ételeiket, vagy gyönyörködne táncaikban, viseleteikben, látogasson el hozzánk május 27-én a hortobágyi Pusztai Állatparkban!

Időpont: 2023. május 27.
Helyszín:  Hortobágy
Információ: https://www.hnp.hu

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.