Friss hírek

Archívum

Örökség – Tudás – Közösség: a Skanzen országos programsorozata

Örökség – Tudás – Közösség: a Skanzen országos programsorozata

Eseményfigyelő 1115

Február 5-én veszi kezdetét a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum fél éven át tartó országjáró eseménysorozata, melynek során 79 helyszínen különböző szakmai és közösségi találkozókon várják az érdeklődőket.

A kiállításokat, előadásokat, képzéseket   magába foglaló programokat a Skanzen országos lefedettségű hálózata segítségével juttatja el a hazai kistelepülésekre. Első állomásként a Bács-Kiskun vármegyei Móricgáton a Szellemi kulturális örökség Magyarországon című fotókiállítás nyitja meg kapuit, majd

az utazótárlat az ország további 17 helyszínén tekinthető meg.  

A Skanzen Szellemi Kulturális Örökség Igazgatósága megbízásából Farkas-Mohi Balázs által készített művészi fotográfiák bepillantást engednek közösségeink életébe, a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékén szereplő színes hagyományok világába: a mohácsi busójárástól kezdve a solymászaton át a magyar cirkuszhagyományig. Az egyes településeken bemutatott fotográfiákon a látogatók nemcsak az élő kézműves, gasztronómiai és előadóművészeti szokásokat ismerhetik meg, hanem az adott régióban működő, hagyományukat ápoló örökségközösségeket is. Az ország 40 településén tudományos-ismeretterjesztő előadások, úgynevezett Örökség workshopok hozzák közel a nemzeti jegyzéken szereplő szellemi kulturális örökségelemeket. Az előadásokon egy-egy meghívott szakértő és egy közösség képviselője az érintett régió kultúrtörténeti, néprajzi hátterével és az élő örökséggel is megismerteti az érdeklődőket, különös figyelmet szentelve a térségre jellemző hagyományoknak, és a listára ez idáig még fel nem került, de élő szokásoknak is.

A Fotón a múlt című kiállítássorozat a Skanzen gazdag néprajzi fényképgyűjteményéből válogat, a népi és ipari örökségek építészeti emlékeit, a közelmúlt rurális építészeti hagyományait mutatja be. A fényképválogatás mindenhol kiegészül az adott település régi fényképeivel is. A kiállítás helyszínei olyan falvak és városok, ahonnan a Skanzen néprajzkutatói épületeket választottak ki a megvalósításra váró Alföldi mezőváros tájegységbe.

A program részeként megvalósuló Demencia a fókuszban. Múzeum a jóllétért című előadásokon a Skanzen bemutatja az érdeklődőknek a demenciával élő időskorúak számára kifejlesztett egyedülálló foglalkozását.

A Skanzen-Magyarországi Tájházak Központi Igazgatósága által koordinált négy képzés tájházak munkatársai számára kínál továbbképzési lehetőséget. A résztvevők elsajátítják a tájházak működtetéséhez szükséges tudás fő elemeit, megismerkednek a közösség bevonási lehetőségeivel, a tájházi kiállítások szakszerű, interaktív és látogatóbarát megvalósítási módjaival.   A digitalizálási mintaprojekt révén öt tájház műtárgygyűjteményét dolgozzák fel és teszik elérhetővé.

A Skanzenben működő Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ Igazgatósága által szervezett regionális múzeumi tudásátadó találkozók a múzeumi és kulturális szakembereket célozzák. Ezeken az alkalmakon külföldi előadók bevonásával jó nemzetközi gyakorlatokat és látogatóbarát fejlesztéseket ismerhetnek meg.

A programsorozat a Nemzeti Művelődési Intézet Térségi Kulturális Szolgáltatások Mintaprogramja keretében a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával valósul meg.

| Esemény Menedzser

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
EgZoo Mania 2026 – különleges állatok tízezer négyzetméteren a BOK Csarnokban
EgZoo Mania 2026 – különleges állatok tízezer négyzetméteren a BOK Csarnokban
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó
Több mint száz legendás autóbusz érkezik Ferihegyre – jön a VIII. Ferihegyi Ikarus Találkozó
Több mint száz legendás autóbusz érkezik Ferihegyre – jön a VIII. Ferihegyi Ikarus Találkozó
TECHTOGETHER+ 2026: ahol az ipar jelene és jövője találkozik
TECHTOGETHER+ 2026: ahol az ipar jelene és jövője találkozik
 Budavár is az Airbnb-szigor felé mozdul! Mi lesz a lakáspiaccal és a turizmussal?
Budavár is az Airbnb-szigor felé mozdul! Mi lesz a lakáspiaccal és a turizmussal?