Friss hírek

Archívum

Nyitott Főzdék Napja, 2022. május 21.

Nyitott Főzdék Napja, 2022. május 21.

Eseményfigyelő 1371

Országos, ingyenes program keretében sörkóstolókkal, főzdebemutatókkal és színes programokkal várják a magyar kisüzemi sörfőzdék május 21-én, szombaton a sörkultúra iránt érdeklődőket. A Nyitott Főzdék Napjához eddig 21 magyar sörfőzde csatlakozott.

A kisüzemi sörfőzésre, a sörstílusok változatosságára és a helyben készülő termékekre hívja fel a figyelmet a Nyitott Főzdék Napja, amelyet május 21-én, immár negyedik alkalommal rendeznek meg.

A csatlakozó főzdékben a kóstolás és sörvásárlás mellett lehetőség lesz az üzemek működésének, a sörkészítés folyamatának, illetve a sör alapanyagainak megismerésére. A résztvevők közül több sörfőzde is bemutat új söröket május 21-én, és lehetőség lesz egyéb, helyben készült termékek kóstolására is.

A Nyitott Főzdék Napját 2020 őszén szerveztük meg először, így próbálva segíteni a fő bevételi forrásaiktól, a koronavírus járvány első hulláma miatt eleső sörfőzdéket. A rendezvény sikerét bizonyítja, hogy immár negyedszer lesz lehetősége a sörszeretőknek bejárni kedvenc sörfőzdéiket, és akár a sörmesterekkel is megismerkedni – mondta Knap Gábor főszervező.

A programnak ezúttal is lesz hivatalos sörtípusa, amely 2022 tavaszán a witbier, vagy más néven a belga búzasör.

Ez a többszáz éves sörfajta igen jellegzetes ízvilágú, amelyet elsősorban a speciális sörélesztőnek és a főzéskor fűszerként használt koriandernek és a szárított narancshéjnak köszönhet. A típust előszeretettel készítik a magyar kisüzemi sörfőzdék is, olykor egyéb fűszereket is felhasználva hozzá. A Nyitott Főzdék Napján a belga búzasörök megkülönböztető matricákat kapnak, így a látogatók könnyen azonosíthatják őket.

A Nyitott Főzdék Napja programjain a részvétel ingyenes, a fogyasztásért, illetve a kóstolókkal egybekötött főzdelátogatásért kell fizetni. A résztvevő sörfőzdék listája a nyitottfozdek.hu oldalon érhető el.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

World Press Photo 2026. november 8-ig -  A világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
World Press Photo 2026. november 8-ig - A világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. november 15-ig
Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. november 15-ig
Novemberben jön a Modern Gyárak Éjszakája
Novemberben jön a Modern Gyárak Éjszakája
Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
K-pop slágerekkel érkezik a K-POP FOREVER a Budapest Arénába
K-pop slágerekkel érkezik a K-POP FOREVER a Budapest Arénába
BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!