Friss hírek

Archívum

Négy városban tartják meg A Séták Éjszakáját

Négy városban tartják meg A Séták Éjszakáját

Eseményfigyelő 1206

Budapesten, Debrecenben, Keszthelyen és Veszprémben egyetlen este alatt 36 tematikus városi séta közül válogathatnak az érdeklődők.

A három nagy sétaszervező céget tömörítő Magyar Sétaszövetség 2020. július 25-én, szombaton megrendezi A Séták Éjszakáját.

A programok között igazi különlegességek is szerepelnek. Budapesten például a megújult Párisi Udvart és a MOME világszínvonalú campusát lehet bejárni, de részt vehetünk a Gellérthegyi futballmesék című sétán is szakértő sportújságíró vezetésével. Debrecenben az egykori cívisek nyomában barangolhatunk a belvárosban, Keszthelyen a Festeticsek páratlan könyvgyűjteményének felfedezése várja az érdeklődőket, Veszprémben pedig egy különc borbély kalandjait ismerhetik meg a sétálók.

A Magyar Sétaszövetség közleménye szerint az elmúlt években több tízezren vettek részt tematikus városnéző sétákon országszerte. A hazai közönségnek szervezett programokon a városi térben mutatnak be egy-egy témát olyan mélységben, melyre a hagyományos, turistáknak szervezett sétákon nincs lehetőség. A városi séták a turizmus, a kultúra és az urbanisztika határterületén mozogva teremtenek lehetőséget saját otthonunk és hazánk megismerésére.

A Séták Éjszakája programjaira a szervezők (Budastep, Hosszúlépés. Járunk?, ImagineBudapest) honlapjain lehet jelentkezni.

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
EgZoo Mania 2026 – különleges állatok tízezer négyzetméteren a BOK Csarnokban
EgZoo Mania 2026 – különleges állatok tízezer négyzetméteren a BOK Csarnokban
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó
Több mint száz legendás autóbusz érkezik Ferihegyre – jön a VIII. Ferihegyi Ikarus Találkozó
Több mint száz legendás autóbusz érkezik Ferihegyre – jön a VIII. Ferihegyi Ikarus Találkozó
TECHTOGETHER+ 2026: ahol az ipar jelene és jövője találkozik
TECHTOGETHER+ 2026: ahol az ipar jelene és jövője találkozik
 Budavár is az Airbnb-szigor felé mozdul! Mi lesz a lakáspiaccal és a turizmussal?
Budavár is az Airbnb-szigor felé mozdul! Mi lesz a lakáspiaccal és a turizmussal?