Friss hírek

Archívum

Miskolcon lesz idén az ország legnagyobb pálinkaversenye 2020. szeptember 28-30-ig

Miskolcon lesz idén az ország legnagyobb pálinkaversenye 2020. szeptember 28-30-ig

Eseményfigyelő 992

A bírálatot szeptember 28. és 30. között tartják a miskolci Polgármesteri Hivatal épületében, ahol 32 pálinkaszakértő kóstolja és értékeli a nevezett tételeket. A verseny további különlegessége, hogy külső rendezvények is kísérik: a pálinkakedvelők számára kóstólókurzusokat szerveznek helyi éttermekben.

A Pálinka Nemzeti Tanács idén is megrendezi az Országos Pálinka- és Törkölypálinka Versenyt, ami a kereskedelmi pálinkafőzdék legnívósabb hazai megmérettetése. A verseny lebonyolítását követően megismerhetjük többek között 2020 legjobb pálinkáját és átadásra kerül a legeredményesebb főzdének járó díj is. A versenyt a PNT hagyományosan tavasszal szokta megrendezni, idén viszont a járvány helyzet miatt szeptemberre tolódott a bírálat. A helyszínt minden évben más város biztosítja, idén a Miskolci látja vendégül a rendezvényt, melyre rekord számú, több mint 400 tétel került nevezésre.

„Az Országos Pálinka- és Törkölypálinka Verseny a termelőknek és a fogyasztóknak is szakmai visszajelzést ad az aktuális pálinkakínálatról. A champion, az arany, ezüst és bronz minősítés, valamint a részletes szöveges jellemzés a pálinkák készítőinek szól, az ország pálinkája, a legeredményesebb pálinkafőzde, valamint az egyes kategória díjak a közönséget tájékoztatják arról, hogy melyek a piacon elérhető legjobb pálinkák. A versenyt minden évben hagyományosan tavasszal rendezzük meg, idén a járványhelyzet miatt csúszott szeptemberre a tételek minősítése.A biztonságos versenyhez a lehető legtöbb óvintézkedést megtesszük a helyszínen, a bírák pedig csak negatív COVID teszttel foglalhatják el a helyüket Miskolcon" – mondta el Mihályi László, a Pálinka Nemzeti Tanács elnöke.

A versenyre pálinkát, törkölypálinkát előállító kereskedelmi főzde nevezhet korlátlan számú mintát, az előállított mennyiségtől függően üzleti vagy egyedi termék kategóriában. A tételeknek – a többi hazai versenytől eltérően – több rostán kell átmenniük, a verseny első lépéseként a termékeket analitikai vizsgálatnak veti alá a NÉBIH. Ezután következik az érzékszervi minősítés, ahol a pálinkákat 32 bíráló kóstolja és értékeli három napon keresztül.

A miskolci verseny különlegessége, hogy idén először külső rendezvények is kísérik. A minősítés három napján három különböző étteremben tartanak ingyenes, regisztrációhoz kötött pálinkakóstoló-kurzusokat, ahol pálinkakedvelők is ízelítőt kaphatnak a bírálat lépéseiből, megtanulhatják felismerni a pálinkahibákat és a pálinkák közötti minőségi különbségeket.

(Forrás: turizmusonline.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Népszerű tartalmak

Tartalom galéria

HUNIVERZUM: interaktív utazás a magyar űrkutatás világába
HUNIVERZUM: interaktív utazás a magyar űrkutatás világába
Walk My World: mitológiai világba léphetünk a Millenárison 2026. október 31-ig
Walk My World: mitológiai világba léphetünk a Millenárison 2026. október 31-ig
Százéves kosárlabda-varázslat: Budapestre érkezik a Harlem Globetrotters
Százéves kosárlabda-varázslat: Budapestre érkezik a Harlem Globetrotters
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Különleges autócsodák költöznek az MVM Dome-ba
Különleges autócsodák költöznek az MVM Dome-ba
Megnyílt a Bar Henry a Párisi Udvarban – Építészeti örökség koktélospohárban
Megnyílt a Bar Henry a Párisi Udvarban – Építészeti örökség koktélospohárban
MICE Business Day, 2026. október 20.
MICE Business Day, 2026. október 20.
Milliárdos alvállalkozói követelések miatt kizárták a Lounge Eventet a szakmai szövetségből
Milliárdos alvállalkozói követelések miatt kizárták a Lounge Eventet a szakmai szövetségből
STRIX Award 2026: ismét keresik Magyarország legjobb vállalati AI-megoldásait
STRIX Award 2026: ismét keresik Magyarország legjobb vállalati AI-megoldásait