Friss hírek

Archívum

Ludwig Múzeum - Egyensúlyban

Ludwig Múzeum - Egyensúlyban

Eseményfigyelő 295

Hivatalosan szeptember elsején nyílt meg a múzeum gyűjteményéből rendezett új válogatás Időgép címmel, A kiállítás a koronavírus-világjárvány rövid szünetében, rendkívüli körülmények között jött létre, így nem hagyhatta figyelmen kívül az elmúlt időszak tanulságait sem – közölte a Ludwig Múzeum.

A közlemény szerint ezúttal olyan művek kerültek a válogatásba, amelyek a személyes, a művészi és a történelmi idő különböző aspektusait tárják a néző elé, s maguk a művek tekinthetők olyan időgépeknek, melyek lehetővé teszik számunkra a mentális utazást.

Szeptember 4-től megtekinthető az Art Collection Telekom gyűjteményből rendezett, Egyensúlyban című kiállítás, amely arra keresi a választ, hogy miként sikerülhet megtalálni és megtartani az egyensúlyt egy összetett, ellentmondásokkal teli és gyakran ellentétektől terhes valóságban. A szelekcióban többségében kelet-európai gyökerekkel rendelkező művészek alkotásai szerepelnek.

Október 10-től látogatható a BarabásiLab: Rejtett mintázatok. A hálózati gondolkodás nyelve című tárlat. A kiállítás nagyrészt Barabási Albert-László fizikus és hálózatkutató tevékenységéhez köthető, az úgynevezett Barabási-hálózatokat felhasználó kutatások elmúlt 20 évének bemutatása köré szerveződik.

Mint a múzeum figyelmeztet, fejújítási munkálatok miatt a H7-es HÉV és a 2-es villamos átmenetileg rövidített útvonalon közlekedik, a Müpa-Nemzeti Színház megállót, illetve a Ludwig Múzeumot egyik sem érinti. A múzeumot a Boráros térről az 54/55-ös és 23-as buszokkal vagy a H7-es pótlóbusszal lehet megközelíteni.A 2-es villamos a Haller utcáig közlekedik, ahonnan a Somlay Artúr sétányon keresztül néhány perces sétával is elérhető a múzeum.

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026