Friss hírek

Archívum

Látványos mesedarabbal készül az ünnepekre a Recirquel Társulat

Látványos mesedarabbal készül az ünnepekre a Recirquel Társulat

Eseményfigyelő 1475

A Kristály a klasszikus téli mesék világába repíti a nézőket, a különleges cirkuszi tér pedig különleges atmoszférát teremt az előadásnak, amely december 11. és január 9. között 31 alkalommal lesz látható a Müpa mellett felállított sátorban.

A Müpa Sátor karácsony közeledtével Hólandia jégbe fagyott birodalmává változik, ahol látszólag nincs helye az érzelmeknek és a melegnek. Kristály, a királynő ugyanis elvesztette hitét az emberekben, ezért megtiltotta a jókedvet, a nevetést, de még a negatív érzelmeket, például a bánatot is.

Ám Jégország elemein időről időre repedések keletkeznek, és az olyan tiszta érzelmek, mint a szerelem, utat törnek maguknak a rések között. A mese – ahogy azt a Recirquel Társulattól a közönség már megszokhatta – a cirque danse elemeivel idézi meg a jég birodalmát, melybe 2018-ban léphetett be először a közönség.

krista2

Az előadás különlegessége, hogy a nézők egészen közelről nézhetik a fejük fölött elsuhanó artisták mutatványait, sőt pillanatokra maguk is a történet részeseivé válhatnak.

A társulat ezúttal vendégművészekkel is kiegészül, Magyarország alighanem legbravúrosabb hip-hop táncosai – Bedő Gábor, Demissie Efraim, Fekete Dániel és Katona Péter – is a porondra lépnek, Kristály szerepében Horányi Juli énekesnő lesz látható, Manót pedig a Recirquel korábbi előadásaiból már jól ismert Egyed Brigitta alakítja.

A Solus Amor artista-táncos párosa, Horváth Zita és Zsíros Gábor ezúttal rendhagyó módon gurtni duó számban lesz látható, míg Segui-Fábián Eszter, Nagyhegyi Sára és Illés Renátó karikán, Wittmann Csilla és Farkas László handvoltizs számmal, Fehér Ádám és Buti Gordon kínai rúdon, Veress Zsanett és Bagdi Gergely handstand zsánerrel, Vasylenko Vladyslav zsonglőrszámmal, Rozsnyói Soma és Nagy Richárd pedig gumiasztal-számmal készül az előadásra.

Az ünnep szellemét a zene is megidézi, ugyanis az eredeti zeneművek mellett klasszikus karácsonyi dalok áthangszerelt változatai is felcsendülnek Terjék Gábor és Mester Dávid munkája nyomán.

| Forrás: fidelio.hu

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.