Friss hírek

Archívum

Könnyűzenével a hit megerősítéséért. 2023. március 15.

Könnyűzenével a hit megerősítéséért. 2023. március 15.

Eseményfigyelő 678

A Veszprém-Balaton 3023 EKF programsorozatában Ez az a Nap! 2023- címmel nemzetközi keresztény könnyűzenei fesztivál kerül március 15-én a Veszprém Arénában megrendezésre, amelynek sztárvendége Michael W. Smith Grammy-díjas amerikai énekes-dalszerző lesz.

Az Ez az a Nap alapítvány 2000-ben kezdte el Magyarországon a működését, amelynek a célja az, hogy a zenével vigye el Jézus üzenetét a fiatal generációnak, és a hit erejével erősítsék meg a kereszténységet a mindennapjaikban.

László Viktor alapítványi elnök, a program főszervezője elmondta, hogy két évvel ezelőtt, amikor a világjárvány kitört nem hitték el, hogy ennél rosszabb helyzet is lehet a világban. Sajnos a háború kitörése ezt megcáfolta. A háborús szenvedéseket a hit, a remény, a szeretet bibliai tanításával tudják enyhíteni, annak a tudatosításával, hogy a keresztény hit sok nehézséget képes orvosolni.

A főszervező kiemelte, hogy a zene az, amelyen keresztül üzenni szeretnének a szenvedőknek, keresztényeknek, a kívülállóknak és minden más felekezet tagjának. Örvendezzenek együtt az isten szeretetének, és a világnak nem a különbségeket szeretnének megmutatni, hanem hogy arról ismerjék meg ezt a közösséget, ami összeköti a különböző hitben élő embereket.

ezaza2

László Viktor szerint nagyon sokat mutat az, hogy a 2022-es évben a hívó szavukra megtöltötték a Puskás Arénát, és az elmúlt két évtized alatt a rendezvényeikkel szinte minden nagyvárosban teltházas előadásokat tudtak tartani. Most is teltházra számítanak, mert a részvételt illetően sok visszajelzést kaptak itthonról és a határon túli keresztény szervezetektől.

Hegedűs Barbara alpolgármester azt hangsúlyozta, hogy az ide érkezőknek a város az EKF programjai mellett szeretné bemutatni egyéb értékeit is azzal, hogy európai városként milyen kiemelkedő történelmi és keresztény hagyományai vannak. Úgy látja, hogy napjainkban Európában is nagy szükség van a szeretetre és a békességre, és ez a generációkon átívelő rendezvény hozzá járulhat a közös értékek elterjesztéséhez.

A koncert a népszerű énekese Oláh Gergő az Új Forrás zenekarával lép fel. Az énekes elmondta, hogy a zene a hallgatóiból sokféle hangulatot képes kiváltani, ami mindig valahonnan mélyről ered és hat a személyre. Napjainkban nagy szükség van az olyan indíttatásra, ami az embereket a nehézségeken átsegíti.

A keresztény zene ilyen. A koncertjeiken nagyon sok fiatal, a jövő generációja van jelen, akiket meg kell szólítani és a hit erejére kell felhívni a figyelmüket Krisztus dícséretére. Úgy érzi, hogy a zenéjükkel több ezer fiatal lelkét tudják megérinteni, ezért „Ez az a nap” sok fiatal életében lehet sorsfordító.

| Forrás és fotó: veszport.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Népszerű tartalmak

Tartalom galéria

MICE Business Day, 2026. október 20.
MICE Business Day, 2026. október 20.
Milliárdos alvállalkozói követelések miatt kizárták a Lounge Eventet a szakmai szövetségből
Milliárdos alvállalkozói követelések miatt kizárták a Lounge Eventet a szakmai szövetségből
STRIX Award 2026: ismét keresik Magyarország legjobb vállalati AI-megoldásait
STRIX Award 2026: ismét keresik Magyarország legjobb vállalati AI-megoldásait
A valóság játéka: Budapestre érkezik a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál
A valóság játéka: Budapestre érkezik a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál
2026. szeptember 26-án jön az első '"Kerékre Fel" a Graphisoft Parkban
2026. szeptember 26-án jön az első '"Kerékre Fel" a Graphisoft Parkban
Fő a kávé - kávékiállítás
Fő a kávé - kávékiállítás
Property Investment Forum, 2026. szeptember 22.
Property Investment Forum, 2026. szeptember 22.
Future of Finance, 2026. szeptember 23.
Future of Finance, 2026. szeptember 23.
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig