Friss hírek

Archívum

Képes levelezőlapok kiállítása és színházi előadások

Képes levelezőlapok kiállítása és színházi előadások

Eseményfigyelő 572

Zárva van a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum is, de munkatársai az online térben érdekes kiállításokkal és műsorokkal várják advent idején is a látogatókat.

Egyik – december 31-ig tervezett – kiállításukat például az 1900–1920 között kiadott és elküldött képes levelezőlapokból állították össze, Utazás és emlékezet címmel.

A képes levelezőlapok kora a millennium évében kezdődik, legalábbis ekkor adták ki az első ilyen levlapokat. Kezdetben még el is kellett magyarázniuk a forgalmazóknak, hogy miért jó, ha a képes levelezőlap képes felére nem lehet írni, hanem azon egy gyönyörű szép erdélyi havas, tátrai fenyves, fiumei tengerpart látható. Aztán nagyon hamar népszerű lett ez a postai üzenetforma, amelynek elterjedését a postai szolgáltatás javulása is segítette. A századfordulón keletkezett magyar nóta egyik sora is árulkodik erről: „Nem elég a babájának képes levelező lapra.” Az 1925-ig tartó időszak volt a képes levelezőlap aranykora. Az utazgató, turistáskodó emberek szükségesnek tartották, hogy ilyen lapon tudassák szeretteikkel, merre nyaraltak, teleltek, hol töltötték az időt. Sok ilyen lap tanúsága szerint még attól sem tartózkodtak, hogy a levlap képes felére írjanak. „Itt jártam én”, „E helyről gondoltam Rád”, „Ezzel a gőzössel hajókáztam”.

A képeslapok létrehozói a fényirdák és fénynyomdák voltak, közülük a leghíresebb a Divald Károly által 1903-ban alapított cég. A Divald és Monostory néven ismert kiadó pedig a tízes évek legtöbb tátrai képeslapot megjelentető hazai kiadójának mondhatta magát.

A népszerűvé vált postai lapoknak hamarosan gyűjtőik is akadtak, akik előbb a saját körükből származó, tényleges üdvözlőlapokat gyűjtötték. A gyűjteményeket úgy tekintették, mint a családi fényképalbumot, látogatóiknak illett végiglapozni őket.

tatram2

Majd – mint korábban a postabélyegek esetében – magáért a gyűjtés öröméért vásárolták meg a legfrissebb képeslapokat. Mivel a kiadók ebben is az aktualitást keresték, e képeslapokon kibontakozik Budapest építészeti fejlődése is. A földgolyó minden tájáról származó képeslapok ugyanígy reprezentálták a világ történéseit. A képeslapokon kívül a múzeum honlapján korabeli berendezési tárgyak is láthatók.

Online térben, ingyen hozzáférhető a múzeum színházterme, a Kulteátrum is. Ezt a múzeum azért hozta létre, hogy olyan színházi előadások színhelyévé váljék, amelyeket ilyen-olyan okok miatt nem adnak elő nagyszínházban, de értékeik folytán érdemesek a köz érdeklődésére. A Papadimitriu Athina által színre hozott Szeretetkönyvet december 3-án, a Bíró Krisztina, Dobra Mara és Kerekes Viktória által megvalósult, Karádi Katalin, Fedák Sára és Bulyovszkyné Szilágyi Lilla életéről szóló előadást 5-én, a Vámkisasszonyt (Manna produkció), december 11-én adták elő. 13-án Kováts Kriszta Arany-balladákat énekel, december 15-én Pregitzer Fruzsina és Bata Hajnalka Mécs László-estje lesz látható. Az online előadások 19 órakor kezdődnek, az ingyenes jegyek itt vehetők fel.

(Forrás: magyarnemzet.hu)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.