Friss hírek

Archívum

Jótékonysági futóverseny fűszerezi az idei Gulyásversenyt a Hortobágyon, 2020. szeptember 18-19.

Jótékonysági futóverseny fűszerezi az idei Gulyásversenyt a Hortobágyon, 2020. szeptember 18-19.

Eseményfigyelő 720

Az ország különböző pontjairól érkező gulyások mérik össze tudásukat szeptember 19-én az Országos Gulyásverseny és Pásztortalálkozón, Hortobágyon, a Pusztai Állatparkban.

A versenyen részt vevő felnőtt és bojtár gulyás párosok a mindennapi munkájukhoz kapcsolódó versenyszámokban mutatják be szakmai tudásukat és mesterségük fogásait. A szervezők, a Hortobágyi Nonprofit Kft. és a Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesülete, a gulyások és a magyar szürke marha ünnepén a rideg állattartásban élő állatokat vigyázó gulyások körében még ma is élő hagyományokat és napi feladataikat kívánják bemutatni a nagyközönség számára – fogalmaznak közleményükben.

A gulyások szeptember 18-án egymással versengve, majd 19-én az egyes versenyszámokban az első három legjobb eredményt elérők a közönség előtt is bizonyíthatják mesterségbeli tudásukat.

A gulyások mellett az utánpótlást képviselő bojtárok is a verseny állandó és lelkes résztvevői, akik két szakközépiskolából kerülnek ki már sok évre visszamenőleg: a mátészalkai Baross László Mezőgazdasági Szakközép-, és Szakiskolából, illetve a Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Szakközépiskolájából.

A főbb versenyszámok – melyek a pásztorok mindennapi munkáihoz kapcsolódnak – a vízhúzás gémeskútból, melynek helyszíne a Pusztai Állatpark gyönyörűen felújított gémeskútja, az állatszámlálás, mely során hídon áthaladó állatok létszámát kell minél pontosabban megbecsülni, a legnehezebb, de egyben a legizgalmasabb és a hozzáértést leginkább tükröző versenyszám, az állatkifogás-fülszám leolvasás, karikásostor-használat, gulyásbotdobás, pányvadobás és a fülszám tetoválás.

A rendezvény ez évi fővédnöke Nagy István, agrárminiszter lesz. A Gulyásverseny kísérő rendezvénye a népművészeti vásár, garantálva az eredeti, pásztorsághoz kapcsolódó népi termékek választékát. S természetesen nem maradhat ki a sorból a gasztronómia sem: a Hortobágyi Csárda kínálata mellett lelkes amatőrök mutatják be főzőtudásukat a hagyományos pásztorétel főző-bemutató alkalmával, mely során az elkészült ételeket az érdeklődők a nap folyamán meg is kóstolhatják.

A szervezők kiemelték, hogy a Gulyásverseny helyszíne ad otthont évek óta a Hajdú Táncegyüttes által szervezett Országos Pásztortánc versenynek, mely idén Pásztortánc Gála formájában a korábbiaktól eltérően az elmúlt évek díjazottjainak részvételével kerül megrendezésre.

Idén egy igen nemes kezdeményezés is társul a Gulyásversenyhez! Az ez évben 30 éves Leukémiás Gyermekekért Alapítvány „Hogyan Érzed Magad Ha nincs Hajad” kampányának 5 éves évfordulója apropóján

egy 5 állomásból álló jótékonysági futóversenyt indított, mely a Fuss Fotózz Mosolyogj nevet kapta, s melyen a legértékesebb dolgot ünneplik a résztvevők – a GYÓGYULÁST!

A helyszínek mindegyike – melyek közül a hortobágyi a második – turisztikailag is kiemelt régió. Az eseményen a gyógyult gyermekek kezdik meg a futást, akikről immáron egészségesen az útvonalon felállított fotópontokon egy mosolygós fotó készül, ami jelképesen erőt ad a kezelés alatt álló többi kis hősnek.

A programon készült fotókat és videókat a kezelés alatt álló gyermekeknek és családjaiknak folyamatosan elérhetővé teszik a szervezők, mellyel céljuk, hogy a futók általi motivációval segítsék a nehéz napok könnyebben megélését!

Vallják, hogy ez a kampány méltó megünneplése a GYÓGYULÁSNAK és híven tükrözi szlogenjüket is: „30. éve tudjuk, hogy mi kell a mosolyhoz”.

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Népszerű tartalmak

Tartalom galéria

Rekordkísérlettel érkezik a 4 Helyszín Bútorkiállítás
Rekordkísérlettel érkezik a 4 Helyszín Bútorkiállítás
HUNIVERZUM: interaktív utazás a magyar űrkutatás világába
HUNIVERZUM: interaktív utazás a magyar űrkutatás világába
Walk My World: mitológiai világba léphetünk a Millenárison 2026. október 31-ig
Walk My World: mitológiai világba léphetünk a Millenárison 2026. október 31-ig
Kutatók Éjszakája 2026: egy hétvége, amikor bárki beléphet a tudomány műhelyeibe
Kutatók Éjszakája 2026: egy hétvége, amikor bárki beléphet a tudomány műhelyeibe
Százéves kosárlabda-varázslat: Budapestre érkezik a Harlem Globetrotters
Százéves kosárlabda-varázslat: Budapestre érkezik a Harlem Globetrotters
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Különleges autócsodák költöznek az MVM Dome-ba
Különleges autócsodák költöznek az MVM Dome-ba
Megnyílt a Bar Henry a Párisi Udvarban – Építészeti örökség koktélospohárban
Megnyílt a Bar Henry a Párisi Udvarban – Építészeti örökség koktélospohárban
MICE Business Day, 2026. október 20.
MICE Business Day, 2026. október 20.