Friss hírek

Archívum

Ingyenesen nézhetővé tették az LGT legendás gitárosáról szóló filmet

Ingyenesen nézhetővé tették az LGT legendás gitárosáról szóló filmet

Eseményfigyelő 811

A Siess haza, vár a mama című dokumentumfilm alkotói Barta Tamás halálának évfordulójáig tették elérhetővé a filmet a YouTube-on. Attól tartanak, hamarosan betiltják a filmet.

Február 16-án lesz 39 éve annak, hogy vitatott körülmények között meghalt az LGT Amerikába emigrált gitárosa, Barta Tamás, ezért Hajdu Eszter rendező és a stáb eddig a napig ingyenesen elérhetővé tették a róla szóló, Siess haza, vár a mama című dokumentumfilmet a Youtube-on.

„Barta Tamás 1982. február 16-án halt meg Los Angelesben, a saját házában, máig tisztázatlan körülmények között. Hogy gyilkosság vagy öngyilkosság volt-e, a mai napig nem tudjuk. Azt szeretnénk, ha a filmet Barta Tamás halálának az évfordulóján minél többen meg tudnák nézni, és emlékezzenek a fantasztikus gitárosra” – írta az erről szóló közleményben Mester Sándor, a film producere.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a dokumentumfilm ellen több bírósági eljárások folyik, így az alkotók attól tartanak, hogy hamarosan betilthatják a filmet. „Az alkotók és a jogörökös ellen eddig négy különböző pert is indított a film egyik mellékszereplője, Barta Tamás hajdani, Los Angeles-i magyar üzlettársa. A filmet azért támadja a volt üzlettárs a bíróságon, mert ellenzi, hogy benne legyen a filmben az a felvétel, amikor ő maga mondja el saját magáról, hogy ő volt a Barta-gyilkosság első számú gyanúsítottja, mert az ő fegyverével történt a haláleset. A film letiltásáért indított bírósági eljárás során azt mondta a volt üzlettárs, hogy 1982-ben tanúként hallgatták ki őt Barta halála után, és soha nem is volt gyanúsított” – írták minderről a közleményben.

(Forrás: hvg.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Népszerű tartalmak

Tartalom galéria

Különleges autócsodák költöznek az MVM Dome-ba
Különleges autócsodák költöznek az MVM Dome-ba
Megnyílt a Bar Henry a Párisi Udvarban – Építészeti örökség koktélospohárban
Megnyílt a Bar Henry a Párisi Udvarban – Építészeti örökség koktélospohárban
MICE Business Day, 2026. október 20.
MICE Business Day, 2026. október 20.
Milliárdos alvállalkozói követelések miatt kizárták a Lounge Eventet a szakmai szövetségből
Milliárdos alvállalkozói követelések miatt kizárták a Lounge Eventet a szakmai szövetségből
STRIX Award 2026: ismét keresik Magyarország legjobb vállalati AI-megoldásait
STRIX Award 2026: ismét keresik Magyarország legjobb vállalati AI-megoldásait
A valóság játéka: Budapestre érkezik a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál
A valóság játéka: Budapestre érkezik a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál
2026. szeptember 26-án jön az első '"Kerékre Fel" a Graphisoft Parkban
2026. szeptember 26-án jön az első '"Kerékre Fel" a Graphisoft Parkban
Fő a kávé - kávékiállítás
Fő a kávé - kávékiállítás
Property Investment Forum, 2026. szeptember 22.
Property Investment Forum, 2026. szeptember 22.