Friss hírek

Archívum

Ingyen nézhető a Kaláka raktárkoncertje

Ingyen nézhető a Kaláka raktárkoncertje

Eseményfigyelő 597

A zenekar az elmúlt több mint 50 év dalaiból válogatott össze egy 50 perces előadást, felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt.

„A 2020-as év a vírustól való rettegés alatt telt. Viszont, ha nem így lett volna, nem lenne RAKTÁRKONCERT. (…) Sok magyar zenekar között mi is megkaptuk a megtisztelő felkérést,

igyekeztünk az 50 év dalaiból egy reprezentatív sorozatot összeállítani (a megszületett Kaláka dalok körülbelül 1 százaléka hallható-látható)”

– olvasható a Kaláka közleményében.

A szóban forgó koncertfelvétel ingyenes regisztráció után (facebookos regisztrációval is be lehet lépni) ide kattintva érhető el, a raktárkoncert menüpontban, a K betűnél.

Az együttes a koronavírus miatt sajnálatos módon a Kaláka Zenebolttal kapcsolatban is változtatásra kényszerül. A bolt február 1-jétől csak interneten működik, a kalakazenebolt.hu oldalon, ahol ezután is elérhető az üzlet teljes készlete. A budapesti Deák tér 4. szám alatt lévő bolt azonban bezár, és a vele egy helyiségben található Huszár Gál Könyvesbolt funkcionál majd átvevőpontként az interneten rendelők számára.

Öröm az ürömben viszont, hogy a bezárás miatt a Kaláka a fekete péntek mintájára „fekete január”-t tart a hónap második felében, amelynek keretében a Gryllus Kiadó minden kiadványát 30 százalékos kedvezménnyel kínálják, amíg a készlet tart. Ez a kedvezményes periódus január 15-től 29-ig tart.

(Forrás: port.hu)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.